Hírek
2014. December 03. 11:45, szerda |
Bulvár
Forrás: Fénypont Média
Rekorderek lettek a sztárok

Németh Lajos a TV2 meteorológusa, Váczi Gergő a FEM3 Café műsorvezetője és Détár Enikő színésznő elmondhatja már magáról, hogy rekorder.
Sztárjaink ugyanis közreműködtek a világ legnagyobb úszó adventi koszorújának elkészítésében Hévízen és még a vízre bocsátását sem hagyták másra.
„Imádom Hévízt, már többször jártam itt. Most pedig barátaimmal egy-egy tálca süteménnyel érkeztünk a városba, amit a jótékonysági adventi süteményvásárra ajánlottunk fel és adtunk át a polgármester úrnak. – kezdi Németh Lajos – feleségemmel, Ágival mindig szívesen mártózunk meg a híres tóban, ami még télen is kellemes meleg. Bár nem állok nagy úszó hírében, de sose tudok ellenállni a csábításnak. Most is az elsők között voltam, aki a vízre bocsátásban részt vett.”
Lajos már hozzászokott, hogy mindig az időjárás felől érdeklődnek nála, így most is szívesen adott előrejelzést az adventi időszakra és elmondása szerint „azon dolgozik”, hogy fehér legyen a karácsony.
Váczi Gergő édesapaként nagy rutinnal dekorálta a világ legnagyobb úszó adventi koszorúját. A dísz csillagokat mind ő rögzítette, Détár Enikő pedig szemceruzája segítségével mosolygós arcot varázsolt rájuk.
„Nálunk a karácsonyi várakozás időszaka a legszebb. Kislányaim előszeretettel segédkeznek az előkészületekben. A mézeskalácssütés a kedvencük. Mikor megtudták, hogy én Hévízre jövök adventi koszorút készíteni, rögtön velem akartak tartani.” – mosolyog a műsorvezető.
A világrekord felállítása sikeres volt, bár az óriás 4 méteres koszorú vízre bocsátásával egy kicsit meggyűlt a sztárok baja.
„Én voltam annak az ötletgazdája, hogy a vízben várjuk a koszorút - veszi át a szót Enikő – arra viszont nem számítottam, hogy amikor vizet ér a gyertyák megdőlnek. Gergővel igyekeztük ezt korrigálni. Lajos is csatlakozott és a végén büszkén csaptuk össze a kezünket, hogy a mínusz fokok ellenére mi világrekorderek lettünk a hévízi tavon és a gyertyák is stabilan állnak a koszorún.”
Enikőnek, mint az egyetlen hölgynek a fiúk rögtön megszavaztak egy kényeztető iszapmasszázst, amit Enci nagy örömmel ki is próbált.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:21, kedd | Bulvár
Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról
Lázadó királynő címmel önéletrajzi könyv jelent meg hétfőn Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról.
2025. Szeptember 28. 09:52, vasárnap | Bulvár
Deák Bill Gyula-koncert lesz november 15-én a Budapest Sportarénában
Bill 77 címmel rendeznek koncertet november 15-én a Papp László Budapest Sportcsarnokban. Az est főszereplője a kiváló bluesrock énekes, Deák Bill Gyula, aki egy héttel korábban tölti be 77. életévét.
2025. Szeptember 25. 06:58, csütörtök | Bulvár
A Neoton 60 évét ünnepli a Magyar Zene Háza pop-up kiállítása
Hatvan évvel ezelőtt, 1965-ben alakult meg a Neoton, a hetvenes-nyolcvanas évek pop-diszkó sztárzenekara, a Neoton Família elődje.
2025. Szeptember 24. 07:03, szerda | Bulvár
Elhunyt Claudia Cardinale francia-olasz filmszínésznő
Nyolcvanhét éves korában elhunyt kedden Claudia Cardinale francia-olasz színésznő, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga - közölte ügynöke az AFP francia hírügynökséggel.