Városlista
2025. szeptember 30, kedd - Jeromos

Hírek

2020. Január 28. 15:04, kedd | Bulvár
Forrás: mti - fotó: cityrocks.hu

Idén Dunaújváros ad otthont Magyarország legnagyobb rockzenei flashmobjának

Idén Dunaújváros ad otthont Magyarország legnagyobb rockzenei flashmobjának

Idén Dunaújvárosban rendezik meg Magyarország legnagyobb rockzenei flashmobját, a CityRocks Produkciót, amelyen csakúgy, mint a 2018-as szegedi és a 2019-es kecskeméti nagykoncerten,

ezúttal is több százan fognak élőben együtt zenélni. A szervezők hétfői tájékoztatása szerint "Magyarország legnagyobb rockzenekara" július 25-én lép fel a Szalki-szigeten: a koncertre az ország minden tájáról, a határon túlról és külföldről is érkeznek majd zenészek, akik egyszerre fogják eljátszani és elénekelni az előre kiválasztott dalokat. A nagyszabású eseményt a Music Television magyar szerkesztősége is támogatja, így a programot MTV CityRocks 2020 - Dunaújváros néven rendezik meg.

Gajda Ferenc főszervező az eddigi két rendezvényről elmondta: mind országosan, mind pedig nemzetközi szinten óriási sikert arattak, hiszen a helyszíneken 5-10 ezer néző előtt játszott a több száz zenészből álló zenekar, a koncertekről készül kisfilmeket pedig 50 milliónál is többen látták világszerte.

A szervezők szerint az óriászenekar létszáma folyamatosan emelkedik: amíg Szegeden négyszázan, addig Kecskeméten már ötszázan zenéltek együtt. Az eddigi koncerteken a legfiatalabb résztvevő hat, a legidősebb 71 éves volt, és jelen voltak a profi zenészek mellett kisiskolások, tinédzserek, többgyerekes anyukák, apukák, illetve otthon saját örömükre zenélő amatőrök is.

A közlemény idézi Pintér Tamás polgármestert, aki emlékeztet arra, hogy Dunaújváros a könnyűzene, a rockzene egyik fellegvára, számtalan országosan ismert zenekar és zenész otthona. Bejelentette, hogy a kecskeméti polgármesterhez hasonlóan ő is jelentkezni fog a nagyzenekarba.

A rendezvényen hangszeresként vagy énekesként bárki részt vehet, az ezzel kapcsolatos információk a www.cityrocks.hu weboldalon találhatók meg.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 30. 07:21, kedd | Bulvár

Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról

Lázadó királynő címmel önéletrajzi könyv jelent meg hétfőn Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról.

2025. Szeptember 28. 09:52, vasárnap | Bulvár

Deák Bill Gyula-koncert lesz november 15-én a Budapest Sportarénában

Bill 77 címmel rendeznek koncertet november 15-én a Papp László Budapest Sportcsarnokban. Az est főszereplője a kiváló bluesrock énekes, Deák Bill Gyula, aki egy héttel korábban tölti be 77. életévét.

2025. Szeptember 25. 06:58, csütörtök | Bulvár

A Neoton 60 évét ünnepli a Magyar Zene Háza pop-up kiállítása

Hatvan évvel ezelőtt, 1965-ben alakult meg a Neoton, a hetvenes-nyolcvanas évek pop-diszkó sztárzenekara, a Neoton Família elődje.

2025. Szeptember 24. 07:03, szerda | Bulvár

Elhunyt Claudia Cardinale francia-olasz filmszínésznő

Nyolcvanhét éves korában elhunyt kedden Claudia Cardinale francia-olasz színésznő, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga - közölte ügynöke az AFP francia hírügynökséggel.