Hírek
2016. Január 12. 08:08, kedd |
Bulvár
Forrás: MTI
Elkapkodták a Mein Kampf új német kiadását

Pillanatok alatt elfogyott a német könyvesboltokból Adolf Hitler politikai kiáltványa, a Mein Kampf, amelynek tudósok kritikai jegyzeteivel ellátott kiadását pénteken dobták piacra a szerzői jogok lejárta után.
A négyezer példányban kiadott, mintegy kétezer oldalas, magyarázatokkal ellátott változatra már január 8-i megjelenése előtt hatalmas volt a kereslet, mintegy 15 ezer előzetes megrendelés érkezett rá.
Sajtóértesülések szerint az 59 euróba került könyv egy példányát már újraárulják az Amazon németországi honlapján tízezer euróért - adta hírül a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.
Az 1925-ben először megjelent könyv szerzői jogait a náci Németország bukása után a szövetségesek átadták Bajorországnak, amely eddig nem engedélyezte a könyv újranyomását. Január elsején azonban lejártak a szerzői jogok, és a müncheni Kortárs Történelmi Intézet úgy döntött, hogy két kötetben kiadja a jegyzetekkel ellátott változatot, amelyen számos történész dolgozott három éven át.
Az intézet igazgatója, Andreas Wirsching korábban elmondta: a szakértők kommentárjaival kibővített kiadás "eloszlatja a könyvet övező mítoszt".
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:21, kedd | Bulvár
Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról
Lázadó királynő címmel önéletrajzi könyv jelent meg hétfőn Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról.
2025. Szeptember 28. 09:52, vasárnap | Bulvár
Deák Bill Gyula-koncert lesz november 15-én a Budapest Sportarénában
Bill 77 címmel rendeznek koncertet november 15-én a Papp László Budapest Sportcsarnokban. Az est főszereplője a kiváló bluesrock énekes, Deák Bill Gyula, aki egy héttel korábban tölti be 77. életévét.
2025. Szeptember 25. 06:58, csütörtök | Bulvár
A Neoton 60 évét ünnepli a Magyar Zene Háza pop-up kiállítása
Hatvan évvel ezelőtt, 1965-ben alakult meg a Neoton, a hetvenes-nyolcvanas évek pop-diszkó sztárzenekara, a Neoton Família elődje.
2025. Szeptember 24. 07:03, szerda | Bulvár
Elhunyt Claudia Cardinale francia-olasz filmszínésznő
Nyolcvanhét éves korában elhunyt kedden Claudia Cardinale francia-olasz színésznő, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga - közölte ügynöke az AFP francia hírügynökséggel.