Városlista
2025. szeptember 30, kedd - Jeromos

Hírek

2018. Január 18. 05:00, csütörtök | Bulvár
Forrás: mti

Elhunyt a Rendőrakadémia rendezője

Elhunyt a Rendőrakadémia rendezője

Elhunyt 74 éves korában Hugh Wilson, a népszerű Rendőrakadémia című film rendezője - közölte a BBC News.

Hugh Wilson 1943-ban született Miamiban. Pályafutását tévéműsorok forgatókönyvírójaként kezdte a hetvenes években. Eredetileg a Rendőrakadémia című vígjátékhoz is azért hívták, mert kicsit fel kellett javítani a forgatókönyvet. Wilson azonban csak úgy vállalta el a munkát, ha egyúttal ő is rendezheti.

A forgatás Torontóban zajlott. Az 1984-ben bemutatott komédia egy zűrös újonccsapat rendőrtiszti kiképzését követte nyomon. A produkció sikere nyomán hat mozis folytatás és tévésorozat is készült a történetből. Ezeket azonban már nem Wilson rendezte.

A kelletlen rendőrakadémistát, Carey Mahoneyt az eredeti filmben és három folytatásban is Steve Guttenberg alakította. Kim Cattrall az elkényeztetett, unatkozó Karen Thompsont játszotta, aki azért jelentkezett az akadémiára, hogy megismerje az élet másik oldalát is. Az amerikai focistából lett színész, Bubba Smith pedig hat epizódon át alakította Moses Hightowert. Michael Winslow feltűnt az összes Rendőrakadémia-filmben Larvell Jones szerepében, akárcsak a Lassard parancsnokot alakító George Gaynes.

Wilson a Rendőrakadémián kívül olyan produkciókat jegyzett rendezőként, mint a Betörő Whoopi Goldberggel a főszerepben vagy az Elvált nők klubja Goldie Hawn, Bette Midler és Diane Keaton közreműködésével. Utolsó rendezői munkája a Mickey című sportdráma volt, amelyet 2004-ben mutattak be.

Bár ezt követően már nem forgatott, a Virginia Egyetemen továbbra is tanította a forgatókönyvírást.

Családi barátai szerint a hétvégén hunyt el egy betegség következtében otthonában, a virginiai Albemarle megyében.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 30. 07:21, kedd | Bulvár

Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról

Lázadó királynő címmel önéletrajzi könyv jelent meg hétfőn Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról.

2025. Szeptember 28. 09:52, vasárnap | Bulvár

Deák Bill Gyula-koncert lesz november 15-én a Budapest Sportarénában

Bill 77 címmel rendeznek koncertet november 15-én a Papp László Budapest Sportcsarnokban. Az est főszereplője a kiváló bluesrock énekes, Deák Bill Gyula, aki egy héttel korábban tölti be 77. életévét.

2025. Szeptember 25. 06:58, csütörtök | Bulvár

A Neoton 60 évét ünnepli a Magyar Zene Háza pop-up kiállítása

Hatvan évvel ezelőtt, 1965-ben alakult meg a Neoton, a hetvenes-nyolcvanas évek pop-diszkó sztárzenekara, a Neoton Família elődje.

2025. Szeptember 24. 07:03, szerda | Bulvár

Elhunyt Claudia Cardinale francia-olasz filmszínésznő

Nyolcvanhét éves korában elhunyt kedden Claudia Cardinale francia-olasz színésznő, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga - közölte ügynöke az AFP francia hírügynökséggel.