Hírek
2017. November 10. 05:04, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Vascsővel támadt ismerősére, életfogytiglanra ítélték
Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki 2016 februárjában egy vascsővel csaknem agyonverte egy ismerősét.
A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a 39 éves férfit, és ezért mint erőszakos többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. A vádlott legkorábban 25 év után bocsátható feltételes szabadságra.
A korábban már ötször - köztük súlyos testi sértés, hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, lopás, rongálás, zaklatás miatt is - elítélt vádlott 2016 elején Szegeden, szülei lakásában lakott. Napi rendszerességgel megfordult egy Sólyom utcai garázssoron, ahol a későbbi sértett berendezte a szállását. A garázsban hárman éltek, de többen is megfordultak és közösen italoztak ott.
A férfi 2016. február 10-én öt társával együtt részegedett le a garázsnál. Délután - miután idegrendszerre ható gyógyszert is bevett - agresszíven viselkedett, belekötött egyik ittas ismerősébe, ezért a későbbi sértett rászólt. Amikor kettesben maradtak, a vádlott egy vascsővel nagy erővel homlokon ütötte a sértettet, aki a földre került. Ezután a férfi még több csapást mért a sértettre, aki a bántalmazás során végig eszméleténél volt.
Miután a többiek visszatértek a garázshoz, a vádlott másokra fogta a támadást, majd kérte egyik társát, hogy ne jelentse fel, ezután elszaladt. Az ott maradtak egyike értesítette a mentőket, akik a megtámadott férfit a klinikára vitték, ahol a gyors és szakszerű orvosi beavatkozással megmentették az életét.
A vádlott a helyszínről a szülei lakásába menekült, ahol lefeküdt aludni, a rendőrök ott fogták el.
A táblabíróság döntésével enyhített a vádlottra a Szegedi Törvényszék által kiszabott tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést, a férfi tettét ugyanis különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete helyett a bűncselekmény alapesete kísérletének minősítette.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 28. 11:49, vasárnap | Belföld
Kapitány István: Magyarország részese az európai energiatárolásról szóló megállapodásnak
Magyarország részesévé vált annak a háromoldalú megállapodásnak, amely 22 uniós tagállam, több európai uniós intézmény és iparági szereplők részvételével jött létre az energiatárolás európai kiépítésének felgyorsítására
