Hírek
2018. Április 26. 10:41, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Változik a vonatok menetrendje a hosszú hétvége miatt
Vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden a vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok, a HÉV-ek pedig vasárnap és hétfőn bővített esti üzemidő szerint közlekednek - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
A vasúttársaság közleménye szerint a március 15-i és a húsvéti négynapos pihenőhöz hasonlóan - amikor mintegy 400-400 ezren váltottak menetjegyet a vonatokra - ezen a hétvégén is sok utazóra számítanak.
Hangsúlyozták, hogy a hosszú hétvége alatt is igénybe lehet venni a szokásos kedvezményeket.
Az automatáknál vásárlóknak 5 százalékos kedvezmény jár, míg a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre 20 százalékos kedvezményt kapnak az utasok.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése alapján március 30-tól a korábbiakhoz képest kétszer annyi, azaz naponta 150 peremidős járat közül választhatnak az utasok - tették hozzá.
A gyermekek, kis- és nagycsaládok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A 26 éven aluliak - de már nem tanulók - 33 százalékos kedvezménye április 27-én 10 órától május 1-jén éjfélig vehető igénybe.
A pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért a MÁV-START azt javasolja az utazóknak, hogy váltsanak - a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható - 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyet, amellyel a decemberi bevezetés óta 1,2 millióan éltek - olvasható a közleményben.
Bővebb tájékoztatás a www.mavcsoport.hu honlapon található, illetve a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is tájékozódhatnak a +36 1 349 4949-es telefonszámon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 28. 11:49, vasárnap | Belföld
Kapitány István: Magyarország részese az európai energiatárolásról szóló megállapodásnak
Magyarország részesévé vált annak a háromoldalú megállapodásnak, amely 22 uniós tagállam, több európai uniós intézmény és iparági szereplők részvételével jött létre az energiatárolás európai kiépítésének felgyorsítására
