Hírek
2020. Július 08. 07:42, szerda |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Újabb unokázós bandára csapott le a rendőrség – VIDEÓ
Két napja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság újraindította „Bontsa a vonalat” kampányát, miközben javában zajlottak egy közel félszáz rendőrt megmozgató rajtaütés taktikai előkészületei.
Több tucat szolgálati autó civil- és egyenruhás rendőrökkel, technikai eszközökkel telezsuppolva indult egyszerre kedden kora reggel. Hét cím volt a listán, ahonnan egy unokázós csalásokra szakosodott bűnbanda tagjait tervezték begyűjteni. Nyolc órára alig maradt üres kihallgató helyiség a Róna utcai rendőrségi objektumban – közölte a rendőrség oldalán.
Kifejtve, hogy a fővárosi és Pest megyei helyszínekről kilenc embert – öt nőt és négy férfit – állítottak elő, hármat tanúként, hatot gyanúsítottként hallgattak ki. A lakásokon megtartott kutatások alkalmával közel 7,2 millió forintot, valamint több, a bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható tárgyat foglaltak le.
A gyanú szerint a most felszámolt banda tagjai külföldön bujkáló „főnökeik” utasításait követték. A 38 éves, gödöllői B. Andrásra, a 39 éves, péceli B. Ottóra, valamint a 38 éves, péceli G. Istvánra a futár szerepe hárult. Ők voltak, akik az előzőleg külföldről kezdeményezett, közlekedési balesetre hivatkozó és pénzt vagy értékeket kicsaló telefonhívások után felkeresték az átvert időseket. Begyűjtötték tőlük több millió forintos megtakarításaikat, alkalmanként ékszereiket, a pénz nagy része a bandavezéreket illette, ám a küldöncök is megkapták belőle jussukat. A nők, a 49 éves, budapesti illetőségű G. Erika, az 51 éves, szintén fővárosi N. Istvánné, valamint a 36 éves, gödöllői H. Renáta dolga a futárok által leszállított ékszerek értékesítése volt. Az eladásból befolyt pénzt hasonlóan osztották szét. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a bűncselekmény-sorozattal több mint 20 millió forintot csaltak ki Pest, Hajdú-Bihar, Fejér, Zala és Jász-Nagykun-Szolnok megyei áldozataiktól.
Az őrizetbe vett hat gyanúsított szinte mindegyike panaszt tett a gyanúsítás ellen, és csak egyikük tett vallomást, ám a bűncselekmény elkövetését ő is tagadta.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás, a rendőrök kezdeményezik letartóztatásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 28. 11:49, vasárnap | Belföld
Kapitány István: Magyarország részese az európai energiatárolásról szóló megállapodásnak
Magyarország részesévé vált annak a háromoldalú megállapodásnak, amely 22 uniós tagállam, több európai uniós intézmény és iparági szereplők részvételével jött létre az energiatárolás európai kiépítésének felgyorsítására
