Hírek
2016. Szeptember 28. 13:16, szerda |
Külföld
Forrás: Szerémy Tamás, az MTI tudósítója jelenti:
Törökország 900 kilométeres falat épít a török-szír határon

Törökország betonfalat emel a Szíriával közös 911 kilométer hosszú határszakaszára - írta szerdán a Habertürk török hírportál.
A beszámoló szerint az építményt 3 méter magas, 2 méter vastag, valamint egyenként 7 tonna tömegű, mozgatható tömbökből állítják fel, a tetején pengés drót húzódik végig, a hosszát pedig csak a kínai nagy fal, illetve az Egyesült Államok és Mexikó közötti műszaki határzár múlja felül.
A Török Állami Lakásfejlesztési Hivatal (TOKI) elnöke, Mehmet Ergün Turan úgy nyilatkozott: 5 hónap alatt az egész szakaszon elkészülnek. Emlékeztetett, hogy a délkelet-törökországi Hatay és Sanliurfa tartományban korábban felépített csaknem 200 kilométeres határzár hatékonyan akadályozza meg az illegális határátlépéseket. Elmondta: a hátralévő 700 kilométeren mintegy 500 ember már több mint két hete dolgozik. A fal mögött a járőrök számára utat is építenek. A munkálatok legnehezebb részét az aknamezők jelentik.
Turan közölte, hogy a beruházás költsége nagyjából 2 milliárd török líra (mintegy 200 milliárd forint). Hozzátette: ha majd nem lesz szükség a falra, 2 hónap alatt eltávolítható.
Törökország biztonságát az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet mind belső, mind külső támadásokkal évek óta fenyegeti. Az IÁ dzsihadistái több öngyilkos merényletet hajtottak végre Törökország nagyvárosaiban, de szíriai területről kilőtt aknagránátokkal is gyakran veszélyeztetik a határ mentén élőket.
Ankara augusztus 24-én hadműveletet indított Észak-Szíriában, hogy megtisztítsa a határmenti sávot a terrorszervezetektől, köztük az IÁ-tól, amely körülbelül 95 kilométert tartott ellenőrzése alatt közvetlenül a török határon. Ugyan a katonai beavatkozás szeptember elejére ezt a gondot teljesen megszüntette, de a visszafoglalt sáv mélységében nem haladja meg a 15 kilométert.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Külföld
Bemutatta béketervét Trump, az izraeli gázai konfliktusra vonatkozóan
2025. Szeptember 28. 09:50, vasárnap | Külföld
Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében
Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. Szeptember 28. 09:44, vasárnap | Külföld
Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról
Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. Szeptember 27. 09:32, szombat | Külföld
Izraeli-palesztin - Donald Trump: úgy tűnik van egy megállapodásunk
A gázai konfliktus lezárásáról született új megállapodásról beszélt az amerikai elnök pénteken Washingtonban, újságírók előtt.