Városlista
2025. szeptember 30, kedd - Jeromos

Hírek

2012. Április 19. 14:09, csütörtök | Külföld
Forrás: mno.hu / MTI

Tombol a járvány Afrikában

Tombol a járvány Afrikában

Az év eleje óta már több mint 740-en vesztették életüket Afrika nyugati és középső részén agyhártyagyulladásban – közölte az ENSZ égisze alatt működő Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA).

Április 1-jéig már 749 halálos áldozatot szedett a meningitisz, és 8667 fertőzöttet regisztráltak Afrika nyugati és középső területein, a halálozási arány 8,64 százalék, ami ugyanakkor csökkenő tendenciát mutat a korábbi évekhez képest – tájékoztatott közleményében a szervezet térségbeli, dakari központja.

A jelentés szerint összesen 11 országban okoz problémát a betegség, ezek mindegyike az „agyhártyagyulladás afrikai övében” található, amely a fekete-afrikai Szenegáltól egészen Etiópiáig húzódik. Burkina Faso és Csád az agyhártya gyulladásos megbetegedésével járó kór által legsúlyosabban érintett országok. A közleményből kiderül, hogy Burkina Fasóban nyolc, míg Csádban hét körzetében tombol a járvány, több körzetben pedig riadót rendeltek el a betegség átterjedésének veszélye miatt. Burkina Fasóban az év eleje óta már 3630-an, Csádban pedig 2136-an fertőződtek meg.

A meningitisz az agyvelőt és a gerincvelőt borító hártyás burok gyulladását okozza, és elsősorban a gyermekekre és a fiatal felnőttekre jelent veszélyt. A betegség visszafordíthatatlan szövődményekkel járhat, mint például a süketség vagy az értelmi fogyatékosság.

MTI / mno

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 28. 09:50, vasárnap | Külföld

Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében

Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.

2025. Szeptember 28. 09:44, vasárnap | Külföld

Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról

Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.

2025. Szeptember 27. 09:32, szombat | Külföld

Izraeli-palesztin - Donald Trump: úgy tűnik van egy megállapodásunk

A gázai konfliktus lezárásáról született új megállapodásról beszélt az amerikai elnök pénteken Washingtonban, újságírók előtt.