Hírek
2019. Március 24. 17:07, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Több mint 250 bejegyzett párt van Magyarországon
Eddig 18 pártot vettek nyilvántartásba a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választásra, a bejegyzett pártok száma ugyanakkor meghaladja a kétszázötvenet.
Az Európai Parlament magyar tagjainak választásán az a párt indulhat jelölőszervezetként, amely a voksolás kitűzésekor, március 1-jén jogerősen bejegyzett párt volt. A Nemzeti Választási Bizottság eddig 18 pártot vett nyilvántartásba.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI érdeklődésére közölte: a civil szervezetek nyilvántartásában március 1-jén, a választás kitűzésekor 264 jogerősen bejegyzett párt szerepelt.
Az OBH adatai szerint ez év első két hónapjában mindössze egy pártot jegyeztek be jogerősen; 2018-ban 30, a parlamenti választást megelőző évben pedig 70 pártot jegyeztek be; 2014 és 2018 között összesen 116, 2010 és 2014 között 51 pártot jegyeztek be. Ez összesen 268 pártot jelentene, de egyrészt korábban alapított pártok is működnek, másrészt folyamatosan szűnnek meg, illetve minősülnek át egyesületté pártok.
Hasonló pártalapítási hullám az 1990-es évek első felére volt jellemző. Bár sok, az 1990-es évek első felében alakult párt azóta megszűnt, az OBH nyilvántartása szerint nyolc azonban még ma is működik közülük.
A mai parlamenti pártok közül a Magyar Szocialista Pártot 1989 novemberében, a Kereszténydemokrata Néppártot 1989 decemberében, a Fideszt 1990 februárjában vették nyilvántartásba a bíróságon.
Az 1995 előtt alakult, és ma is működő pártok közül még 1989-ben alakult meg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1990-ben a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, a Magyar Munkáspárt és a Szociáldemokrata Párt. A ma is működő pártok közül 1993-ben jegyezte be a bíróság a Magyar Igazság és Élet Pártját.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 14. 07:32, péntek | Belföld
Február 28-ig meghosszabbítják és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést
A kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben.
2025. November 14. 07:30, péntek | Belföld
Gulyás Gergely: a kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről
A kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, amely részletekben történik majd - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
2025. November 13. 07:30, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: a Mercedes létrehozza az első magyarországi kutatás-fejlesztési központját
2025. November 13. 07:27, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a gyermekeket is
A kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a nevelőszülőkre szoruló gyermekeket is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook oldalára feltöltött videóban szerda este.
