Városlista
2025. november 14, péntek - Aliz

Hírek

2015. December 22. 07:38, kedd | Külföld
Forrás: MTI

Tizennégy százalékkal csökkent az Iszlám Állam által uralt területek mérete idén

Tizennégy százalékkal csökkent az Iszlám Állam által uralt területek mérete idén

Az előző évhez képest tizennégy százalékkal csökkent az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet által Irakban és Szíriában uralt területek mérete idén

- közölte hétfőn közzétett jelentésében az IHS Jane's biztonságpolitikai elemzőcég.A cég jelentése szerint az IÁ 12 800 négyzetkilométernyi terület felett vesztette el az ellenőrzést 2015-ben, ezzel az uralma alatt lévő területek - amelyeket a dzsihadista szervezet kalifátusának nevez - 78 ezer négyzetkilométerre csökkentek. (Összehasonlításképpen, Magyarország területe 93 ezer négyzetkilométer.)

A szervezet idén jelentős területeket vesztett Szíria északi részén, a török határ mentén, ahol egy kulcsfontosságú határátkelő felett is megtört a szélsőségesek uralma. A kurd milíciák által elfoglalt Tell-Abjad átkelője volt a fő összeköttetés a török határ és az IÁ kvázi székhelyének számító szíriai Rakka városa között.

Irakban Tikrít városának elvesztése, illetve az ország legnagyobb olajfinomítója, Beidzsi térségében szenvedett vereség volt a dzsihadisták legsúlyosabb kudarca. Elvesztették az ellenőrzést a Rakkát Irak második legnagyobb városával, az IÁ kezén lévő Moszullal összekötő autóút felett is, ami megnehezíti a fegyveresek és az utánpótlás mozgatását a dzsihadisták két fő központja között.

Az ókori Palmüra romváros mellett fekvő nyugat-szíriai Tadmúr és a nyugat-iraki Ramádi elfoglalásával ugyanakkor harci sikereket is elkönyvelhetett az IÁ idén, bár ezeket a kurdokkal szembeni észak-szíriai vereségek árán érték el - áll a jelentésben.

Az IHS Jane's adatai szerint a szíriai konfliktus "legnagyobb nyertesei" idén a kurdok voltak, akik 186 százalékkal, 15 800 négyzetkilométerre növelték a kezükben lévő területeket, és ellenőrzésük alá vonták az összes, hagyományosan kurdok lakta térséget az országban.

Címkék: isis, iszlám állam

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 14. 07:31, péntek | Külföld

Ukrán miniszterelnök: a korrupciós botrány miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában

Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában - jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.

2025. November 13. 07:27, csütörtök | Külföld

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

2025. November 12. 07:25, szerda | Külföld

Budapesti békecsúcs - Szergej Lavrov: Moszkva kész megvitatni Washingtonnal a találkozó előkészítésének folytatását

Oroszország továbbra is kész megvitatni az Egyesült Államokkal a budapesti csúcstalálkozó előkészítésének folytatását -

2025. November 09. 09:50, vasárnap | Külföld

Ukrajnai háború - Kreml: nem lehet előre jelezni a budapesti csúcs időpontját

Nem lehet előre jelezni a budapesti orosz-amerikai csúcstalálkozó időpontját - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken újságíróknak.