Hírek
2018. Június 05. 09:23, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Terjed a kanyaró már kelet-Szlovákiában is
Járványszerűen terjed a kanyaró a kelet-szlovákiai Nagymihályi járásban, azon belül Deregnyő (Drahnov) községben - közölte hétfőn a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ).
Dasa Racková, az ÚVZ szóvivője elmondta, hogy eddig 20 kanyarógyanús esetet jegyeztek fel - legfőképp Deregnyőből -, amelyekből 6 esetben erősítették meg a kanyaró tényét. A páciensek egyikénél sem jelentkeztek szövődmények. Megtettük az előzetes intézkedéseket a betegség terjedésének megakadályozása végett - tette hozzá.
Racková szerint a kanyaróvírust Nagy-Britanniából hazaérkező szlovákok hozták be.
Jana Fedáková, a nagymihályi kórházat fenntartó Svet zdravia társaság szóvivője elmondta, hogy a betegekkel kapcsolatba kerülő egészségügyi személyzet legkevesebb egy tagja is megfertőződött a vírussal. "Jelenleg egy megerősített kanyarós diagnózisunk van a nagymihályi kórház egyik alkalmazottja esetében, aki már kezelésben részesül, egy másik alkalmazott esetében még folyamatban vannak a tesztek" - mondta.
A kanyaró erősen fertőző betegség, az esetek többségében ugyan gyógyítható, de halálos kimenetelű komplikációk is előfordulhatnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 14. 07:31, péntek | Külföld
Ukrán miniszterelnök: a korrupciós botrány miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában
Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában - jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.
2025. November 13. 07:27, csütörtök | Külföld
Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
2025. November 12. 07:25, szerda | Külföld
Budapesti békecsúcs - Szergej Lavrov: Moszkva kész megvitatni Washingtonnal a találkozó előkészítésének folytatását
Oroszország továbbra is kész megvitatni az Egyesült Államokkal a budapesti csúcstalálkozó előkészítésének folytatását -
2025. November 09. 09:50, vasárnap | Külföld
Ukrajnai háború - Kreml: nem lehet előre jelezni a budapesti csúcs időpontját
Nem lehet előre jelezni a budapesti orosz-amerikai csúcstalálkozó időpontját - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken újságíróknak.
