Városlista
2025. szeptember 30, kedd - Jeromos

Hírek

2025. Január 08. 08:01, szerda | Életmód
Forrás: MTI

Szumátrai tigrisek születtek a Nyíregyházi Állatparkban

Szumátrai tigrisek születtek a Nyíregyházi Állatparkban

Szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrae) ikerpár született a Nyíregyházi Állatparkban, a világ egyik legritkább tigrisalfaját egy európai összefogás keretében, tízéves tervszerű tenyésztői munka eredményeképpen sikerült szaporítani a sóstógyógyfürdői látványosságban - közölte a park igazgatója kedden az MTI-vel.

Gajdos László emlékeztetett, a park 2015 óta próbálta az "ideális tigrispárt" megtalálni a tenyésztéshez, ezért több európai állatkertből érkezett nőstény. Volt vetélés és halva születés is, most azonban a 2010-ben született, Gio névre keresztelt hím és négyéves Sabah nászából egészséges ikrek születtek.

A most négyhetes hím kölykök a karanténidőszak leteltét követően kedden estek át életük első orvosi vizsgálatán - ismertette Gajdos László. Elmondta, ennek során az állatorvosi team az általános állapotfelmérés mellett egyedi azonosítóval látta el az állatokat, emellett az 5, illetve 4,6 kilogramm súlyú kölykök megkapták az első vakcinájukat és féreghajtójukat.

Az igazgató megjegyezte, a szaporulat azért is különleges, mert nem csak a világ egyik legritkább tigrisalfaja a szumátrai, de a világ egyik legritkább állata; míg például az óriáspanda vadon élő állománya 2000-3000 egyedből áll, ebből a tigrisalfajból mindössze 400-500 él a világon.
A szumátrai tigris a ma élő hat tigrisalfaj közül a legkisebb és legdélebbre élő. Vadon élő egyedei kizárólag az Indonéziához tartozó Szumátra szigetének alacsonyan fekvő területein és hegyi erdőségeiben fordulnak elő. Magányosan vadásznak, zsákmányuk főként a közepes termetű növényevők közül kerül ki.

Az állatok a természetes élőhelyeik elpusztítása és az orvvadászat miatt kerültek a kritikusan veszélyeztetett fajok közé. Az 1970-es években a szabadon élő állatok számát 1000 egyed körülire tették, 1996-ban a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nagyjából 250-re becsülte a szumátrai tigrisek számát. A világ állatkertjeiben 280 egyed él, köztük négy a Nyíregyházi Állatparkban.

A nyíregyházi tigriskölyköket a hétvégétől láthatja a közönség a Nyíregyházi Állatpark veszélyeztetett állatokat bemutató állatházában, a Viktória Házban.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 30. 07:16, kedd | Életmód

A Parno Graszt januárban a Sportarénában lép fel

Eddigi legnagyobb koncertjére készül a Parno Graszt, amely 2026.január 31-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Az est során az Aurevoir. is műsort ad.

2025. Szeptember 29. 07:28, hétfő | Életmód

Közép-Európa legnagyobb cirkuszi sátrát építi Magyarország Bakuban

Közép-Európa legnagyobb cirkuszi sátra épül Bakuban: miután felújítás miatt bezárják a Bakui Nemzeti Cirkuszt, az átalakítás idejére a Fővárosi Nagycirkusz hatoszlopos cirkuszi sátrat biztosít az azeri intézmény számára

2025. Szeptember 28. 09:49, vasárnap | Életmód

A geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet

Az ország kedvező adottságainak köszönhetően a geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet - mondta az energiaügyi miniszter a pénteki Budapest Geothermal Energy Summit konferencián.