Hírek
2016. Október 24. 12:20, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Szexuális visszaélés miatt előzetesben a bicskei gyermekotthon vezetője

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn elrendelte a bicskei gyermekotthon vezetőjének előzetes letartóztatását - közölte a Székesfehérvári Törvényszék az MTI-vel.
A közlemény szerint fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye az elkövetett cselekmények jelentős tárgyi súlya, súlyos törvényi fenyegetettsége, továbbá halmazati jellege miatt. Hozzátették: konkrét gyanúja merült fel annak, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével a gyanúsított meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást.
Megjegyezték, hogy a törvény kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés büntetés kiszabását teszi lehetővé ebben az ügyben.
A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett a szabadlábra helyezés érdekében.
A bírói döntés indoklásban az áll, a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy két, a cselekmény kezdetekor 14. életévét be nem töltött, a nevelése, felügyelete alatt álló kiskorúval több alkalommal - az egyik esetben mintegy 6 éven keresztül - hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végzett. Egy további, 14. életévét be nem töltött kiskorút pedig megpróbált erre rábírni. További két esetben mint a gyermekotthon igazgatója az intézetben nevelt, 18. életévét be nem töltött sértettekkel - egy esetben mintegy 5 éven keresztül - szexuális cselekményt végzett, feladatából eredő kötelezettségét súlyosan megszegve, veszélyeztetve a kiskorú erkölcsi, érzelmi fejlődését.
A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség hétfő reggel kezdeményezte a gyermekotthon igazgatójának előzetes letartóztatását, miután a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság múlt pénteken őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az RTL Klub október elején az esti Híradójában, majd a Házon kívül című műsorban a bicskei gyermekotthon két volt lakója névvel és arccal vállalt nyilatkozatában azt mondta, az intézet igazgatója éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket, őket négy, illetve nyolc éven keresztül zaklatta.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma később arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy külső vezető veszi át a gyermekotthon irányítását. A tárca emellett emlékeztetett arra, hogy a gyermekotthonokat működtető Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a gyermekvédelmi gyám jelzése alapján szeptember 23-án szerzett tudomást a gyermekotthonban történt szexuális zaklatás gyanújáról, és azonnal felfüggesztette állásából az intézmény igazgatóját, belső vizsgálatot rendelt el, illetve feljelentést tett a rendőrségen.
Az ingatlant tulajdonló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közölte, hogy az igazgató elhagyta a gyermekotthonban található szolgálati lakását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatást bonyolít Magyarországon
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld
Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: