Hírek
2012. Április 05. 14:19, csütörtök |
Sport
Forrás: Feja Team
Szebelédi Renáta: „Meghalni” megyek a ringbe

Harmadik vb-címének megszerzésére készül az év profi bokszolónője, Szebelédi Renáta, aki április 14-én az olaszországi Vicenzában lép kötelek közé.
A fiatal magyar hölgy az IBF (Nemzetközi Bokszföderáció) nagylégsúlyú (52,2 kg) világbajnoki övéért a címvédő olasz Simona Galassi ellen küzd.
„Amikor külföldre indulok meccselni, akkor mindig úgy lépek be a ringbe, hogy mindent meg kell tennem a kiütésért. Ugyan a női ökölvívásban ritka a klasszikus kiütés, ezért inkább az ellenfél módszeres felőrlésén van a hangsúly” – mondta Szebelédi Renáta a DigiSport Reggeli Start című műsorában. „Mindig mindent beleadok, meghalni megyek a kötelek közé. Ez nem lesz másképp Olaszországban sem.”
Mindkét ökölvívó fordított alapállású, de az erő, és a fiatalság Szebelédi mellett szól, hiszen Galassi (39) közel kétszer olyan idős, mint magyar kihívója.
Érdekesség, hogy az IBF szövetség az egyetlen nagy "ABC" szervezet, ahol még nem szerzett magyar hivatásos ökölvívó világbajnoki címet. A WBO-nál, a WBC-nél és a WBA-nál volt, illetve utóbbi esetében jelenleg is van világbajnokunk, a nagyközépsúlyú Balzsay Károly személyében.
Az olaszországi küzdelem után Szebelédinek nem sok ideje lesz pihenni, ugyanis a tavaly Németországban megszerzett harmatsúlyú (53,5 kg) WBF világbajnoki övét – a Galassi-meccs eredményétől függetlenül - május 12-én, a Feja Promotion budapesti boxgáláján teszi kockára. Kihívója a román Eva Marcu lesz.
Feja Team
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.
2025. Szeptember 26. 07:21, péntek | Sport
Európa-liga - Emberhátrányban szerzett egy pontot a Plzen ellen a Ferencváros
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros több mint 50 percen keresztül emberhátrányban játszva 1-1-es döntetlent játszott a vendég Viktoria Plzennel a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának első fordulós mérkőzésén csütörtökön.