Hírek
2016. Augusztus 31. 13:38, szerda |
Sport
Forrás: mti.hu
Paralimpia 2016 - Gyerekekkel töltenék meg a lelátókat

Több tízezer brazil iskolás szurkolhat a riói paralimpián egy nemzetközi kampánynak és a játékok oktatási programjának köszönhetően.
A londoni olimpia marketingigazgatója, Greg Nugent által múlt héten indított kampány célja tízezer brazil iskolás eljuttatása a játékokra. A #FillTheSeats (Töltsük meg a lelátókat) kezdeményezés támogatói 30 dollárért (8300 forint) vásárolhatnak tiszteletjegyet a játékokra, az összegyűlt összeg pedig a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) alapítványa, az Agitos számlájára kerül. A szervezet ebből vásárol brazil gyerekeknek és fogyatékkal élőknek jegyet, a fennmaradó összeget pedig mozgáskorlátozott dél-amerikai emberek sportolását támogató projektekre fogják fordítani. A kampányt a játékok szervezői és az IPC is támogatja.
"A kampány megmutatja, hogy a paralimpia szelleme egyetemes, és az ötlet, hogy brazil gyerekek és fogyatékkal élők jussanak el általa a játékokra, inspiráló." - mondta Xavier Gonzalez, az IPC vezérigazgatója, és mindenkit arra buzdított, hogy támogassa a kampányt. Ezt a Coldplay zenekar már meg is tette. A londoni paralimpia záróünnepségén fellépett brit rockbanda Twitteren ösztönzi jegyvásárlásra rajongóit.
A kampány mellett az olimpia oktatási programja, a Transforma is lehetőséget biztosít arra, hogy még többen jussanak el a játékokra: a szervezők és a brazil kormány közös kezdeményezésének köszönhetően 33 ezer jegyet fognak szétosztani helyi diákoknak, akik emellett utazást, étkezést és szurkolói pólót is kapnak.
Hétfőig a rendelkezésre álló 2,5 millió jegyből 1 millió kelt el a jövő szerdán kezdődő játékokra. A jegyek ára tíz real (900 forint) és 130 real (11 ezer forint) között mozog.
A szeptember 7. és 18. között megrendezésre kerülő játékokon 4350 sportoló indul. A magyar színeket 43-an képviselik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.
2025. Szeptember 26. 07:21, péntek | Sport
Európa-liga - Emberhátrányban szerzett egy pontot a Plzen ellen a Ferencváros
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros több mint 50 percen keresztül emberhátrányban játszva 1-1-es döntetlent játszott a vendég Viktoria Plzennel a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának első fordulós mérkőzésén csütörtökön.