Hírek
2018. December 19. 17:12, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Országosan 110 naperőművet épít 48 milliárd forintból az MVM

Mintegy 48 milliárd forintból országosan 110, ebből Kecskemét környékén 4 naperőművet épít az MVM-csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Hungarowind Kft. a jövő év végéig
- jelentették be szerdán Kecskeméten. Mogyorósy Tamás, az MVM-csoport termelési igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a 110 fotovoltaikus kiserőművet hét projekt keretében építik meg. Ezek közül az NKM Áramhálózati Kft. területén, a dél-kelet magyarországi régióban 19 darab 0,5 megawatt beépített teljesítményű kiserőművet létesítenek.
Az Árpádhalom, Békéscsaba, Cegléd, Gerendás, Hódmezővásárhely, Jánoshalma, Kecel, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kötegyán, Mezőkovácsháza, Nagykamarás, Soltvadkert, Szegvár és Újkígyós településekre tervezett kiserőművek beruházási költsége mintegy hatmilliárd forint. Ezek közül 14 helyszínen megkezdődött a kivitelezés, 5 településen pedig már be is üzemelték a kiserőműveket.
A termelési igazgató hangsúlyozta: a 110 erőmű évente átlagosan 110 gigawattóra villamosenergia-termelésre lesz képes. Ez a mennyiség több mint 50 ezer háztartás éves energiaszükségletét fedezheti amellett, hogy éves szinten közel 12 ezer tonnával csökken az országos szén-dioxid-kibocsátás - tette hozzá Mogyorósy Tamás.
Gaál József, az MVM Hungarowind Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: az MVM-csoport hosszú távú stratégiájának jelentős része a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségek hasznosítása. Ennek jelenlegi legfontosabb eleme a Solar projekt.
Az országosan 110 naperőmű megépítésével és beüzemelésével az MVM Magyarország legnagyobb naperőművi kapacitással rendelkező energiatermelőjévé válik - tette hozzá.
Az ügyvezető kiemelte: a projekt teljes összértéke, mintegy 48 milliárd forint, amelynek nagyjából 35 százalékát európai uniós és magyar állami támogatás fedezi.
Gaál József kiemelte: a kivitelezési és beüzemelési munkálatok idén nyár végén Cegléden és Újkígyóson kezdődtek meg, és a projekt várhatóan 2019 év végéig valamennyi helyszínen lezárul.
A sajtótájékoztatón beszélt Kecskemét alpolgármestere, Gaál József is, aki elmondta: a város környékére telepített négy kiserőmű is része annak a folyamatnak, amelyben - összhangban az országos törekvésekkel - a város vezetése is elkötelezett. Annak érdekében, hogy Kecskemét egy élhető és egészséges, "zöldváros" legyen, egyebek mellett jelentős számban létesítettek a város intézményein napelemes rendszereket, amelyek az elektromos autótöltők energiaellátását is biztosítják.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatást bonyolít Magyarországon
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld
Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: