Hírek
2013. Április 20. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
MSZP: érthetetlen, hogy miért kell két hónapot várni Bajnaiékra
Az MSZP érthetetlennek tartja, hogy miért kellene még két hónapot várni arra, hogy megkezdődjenek a tárgyalások az az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséggel - mondta az MTI-nek Török Zsolt. A szocialisták szóvivője a fideszes Kocsis Máté szavaira is reagált, közölte: a demokratikus erők összefognak a kormányváltás érdekében.
Bajnai Gordon pénteken tette közzé azt az írását, amelyikben javasolta, hogy az MSZP által korábban javasolt év végi, jövő év eleji megállapodás helyett már nyáron kezdjék meg a tárgyalásokat és őszre hozzák tető alá az egyezséget az általa vezetett Együtt-PM szövetség és a szocialista párt között. Erre válaszul Mesterházy Attila, az MSZP elnöke bejelentette, hogy már jövő hétfőre tárgyalásra hívja az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség és a Demokratikus Koalíció képviselőit, de Bajnai Gordon ezt az időpontot korainak tartotta.
Török Zsolt az MTI-nek azt mondta, érthetetlen, miért kell még két hónapot várni az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetségre. Ha Bajnai Gordonék valóban megegyezést akarnak, akkor az MSZP már hétfőn várja őket - jelentette ki.
Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján ezeket a híreket kommentálva kijelentette: formálódik a rezsicsökkentés-ellenes koalíció, és újra egymásra találtak azok, akik együtt tették tönkre az országot.
Erre válaszul Török Zsolt azt mondta, hogy minden demokratikus erő összefog annak érdekében, hogy "leváltsák és elzavarják az Orbán-rezsimet". Hozzátette: a szocialisták egyébként mindig is támogatták a rezsicsökkentést.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
