Városlista
2025. október 1, szerda - Malvin

Hírek

2018. Szeptember 05. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: mti

Mintegy 200 programot kínál a Színházak éjszakája

Mintegy 200 programot kínál a Színházak éjszakája

Mintegy 200 programot, egyebek mellett nyílt próbákat, közönségtalálkozókat és kulisszajárásokat kínál a Színházak éjszakája szeptember 22-én Budapesten.

A rendezvényen 31 fővárosi színház várja a látogatókat, a programok között gyerekeknek szóló színház- és drámapedagógiai programok is szerepelnek - mondta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest Főváros Önkormányzatának humán főpolgármester-helyettese a Színházak éjszakáját bemutató keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

A gyerekeket váró programok közül felhívta a figyelmet többek között a Kolibri Színház meseolvasására, az Újszínház A Nagy Ho-ho-horgász című előadását és a Pesti Magyar Színház Tündér Lala című produkcióját előkészítő beszélgetésekre.

Komáromi György, a Színházak éjszakája projektvezetője kiemelte, hogy idén nemcsak a színházak mutatkoznak be, hanem a fiataloknak, gyerekeknek szóló színházpedagógiai programok is.

A rendezvény programjai közül megemlítette többek között az Ódry Színpad Rómeó és Júlia című előadását, a Karinthy Színház Piszkosak című koncertjét és a Radnóti Színház színészmesterség foglalkozását. Hozzátette, hogy sok zenés program, kulisszajárások, felolvasószínház és improvizációk, valamint a TRIP hajón afterparty várja az érdeklődőket.

Idén is lesznek városséták az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a KÉK - Kortárs Építészeti Központ szervezésében - hangsúlyozta, hozzáfűzve: akadálymentes programokkal is készülnek a rendezvényre.

Az idei Színházak éjszakája középpontjában a dráma- és színházpedagógia áll, amely sok színháznak szívügye - mutatott rá Mácsai Pál, az Örkény István Színház igazgatója, kiemelve: a dráma- és színházpedagógia a gyerekek és fiatalok mellett immár a felnőttekhez is fordul. A Színházak éjszakáján Köz-játék címmel felnőtteknek kínálnak színházi játékokat, emellett interaktív színházi játszóteret, beszélgetéseket és színháztörténeti sétát is tartanak majd az Örkény színfalai között.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen

Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.

2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld

Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély

A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.

2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld

Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatást bonyolít Magyarországon

2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld

Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten

Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: