Hírek
2018. Június 28. 07:15, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Meghalt Joe Jackson, Michael Jackson apja

Meghalt 89 éves korában Joe Jackson, a Jackson család feje, Michael és Janet Jackson apja - erősítette meg a család egy közeli ismerőse a BBC-nek.
Jackson szerdán kora reggel hunyt el a kórházban, ahová végstádiumban lévő hasnyálmirigyrákja miatt vitték - értesült a TMZ hírességekkel foglalkozó amerikai portál.
Taj Jackson, Joe Jackson egyik unokája a Twitteren szintén megerősítette a halálhírt.
Joe Jackson két nappal fia, Michael Jackson halálának kilencedik évfordulója után hunyt el.
A Jackson család feje kulcsszerepet játszott abban, hogy az öt fiából álló The Jackson 5, később Michael és Janet karrierje elindult.
Az öt fiú - Jackie, Tito, Jermaine, Marlon és Michael - alkotta együtteshez Randy öccsük is csatlakozott időnként, majd ő is szólókarrierbe kezdett.
Joe három lánya, LaToya, Rebbie és Janet popzenei pályafutását szintén a menedzser apa irányította.
A gyerekek korai sikerei mögött egyértelműen Joe állt, noha felnőve több fia és lánya vádolta azzal, hogy olyan hévvel hajtotta őket, ami néha szóbeli és fizikai erőszakba torkollott. Joe később bevallotta, hogy szíjjal csapott Michaelre. "Övvel és csattal csaptam rá, sosem vertem meg. A verést bottal végzik" - mondta el az apa a BBC munkatársának, Louis Theroux-nak egy 2003-as interjúban.
A családot sok belső viszály szabdalta darabokra, az egyik fiú, Jermaine arról beszélt apja halála előtt a brit sajtónak, hogy "senki sem tudta, mi történik", a közelébe sem juthattak a haldoklónak.
Joe Jackson 1928-ban született az Arkansas-i Fountain Hillben, öt gyermek közül ő volt a legidősebb. Ökölvívó szeretett volna lenni, később egy bluesegyüttesben gitározott, de a lemezfelvételig nem jutottak el.
1949-ben kötött házasságot középiskolai osztálytársával, Katherine Scruse-zal, aki később otthon maradt a gyerekeket nevelni, míg Joe egy acélgyárban dolgozott.
A hatvanas évektől Jackson átvette a zenei tehetséget mutató fiúk nevelését, a The Jackson 5 családi énekegyüttes 1967-től már a Motown lemezcéggel dolgozott.
Az ötös feloszlott, ahogy Michael csillaga egyre feljebb ívelt és a sztár egyre távolabb került apja irányításától.
Joe Jackson ezután Janet lánya karrierjének egyengetésébe kezdett, ő lett a testvérek közül a második leghíresebb a pop vilgában.
Joe-nak és Katherine-nek tíz gyermeke született, nyolcan élnek közülük. A családfőnek évtizedeken át viszonya volt egy nála húsz évvel fiatalabb titkárnővel, Cheryl Terrell-lel, tőle született 11. gyereke, a ma 43 éves Joh'Vonnie.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Külföld
Bemutatta béketervét Trump, az izraeli gázai konfliktusra vonatkozóan
2025. Szeptember 28. 09:50, vasárnap | Külföld
Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében
Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. Szeptember 28. 09:44, vasárnap | Külföld
Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról
Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. Szeptember 27. 09:32, szombat | Külföld
Izraeli-palesztin - Donald Trump: úgy tűnik van egy megállapodásunk
A gázai konfliktus lezárásáról született új megállapodásról beszélt az amerikai elnök pénteken Washingtonban, újságírók előtt.