Hírek
2017. Június 18. 05:03, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Még csak 13 éves, de már erőszakosan rabolt
A rendőrök fél órán belül elfogták azt a 13 éves fiút Szerencsen, aki egy vele egykorú gyermektől fenyegetéssel akarta elvenni telefonját, majd pénzt követelt tőle.
A rendőrséget június 16-án a kora esti órákban értesítette egy szerencsi édesanya, hogy a város főutcáján egy idegen fiú az ő 13 éves gyermekét megfenyegette és először a telefonját, majd pénzt követelt tőle.
A sértett a későbbiekben elmondta, hogy az általa ismeretlen fiú séta közben csatlakozott hozzá és beszélgetésbe elegyedtek. Ennek során először váratlanul a telefonját kezdte követelni tőle, majd pénzt. E közben elővett egy egyszer használatos borotvát és azzal fenyegette meg, hogy megvágja.
A megrémült gyermek azt mondta támadójának, hogy kísérje haza és otthon ad neki pénzt.
A sértett édesanyja otthon tartózkodott, aki megtudva a történteket kérdőre vonta a házuk előtt várakozó fenyegetőzőt, aki ekkor elmenekült.
Ekkor értesítették a rendőröket, akik fél órán belül elfogták a rablás bűntett kísérletével megalapozottan gyanúsítható fiút, akit kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vettek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
