Hírek
2012. Február 29. 07:09, szerda |
Belföld
Forrás: STOP / MTI
Március 1-jétől már Magyarország feliratú okmányokat állítanak ki

Március 1-jétől, csütörtöktől már nem állítanak ki Magyar Köztársaság feliratú útleveleket, személyi igazolványokat és vezetői engedélyeket, az új alaptörvénynek megfelelően Magyarország elnevezés szerepel ettől kezdve.
Közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) elnöke kedden Budapesten, ahol bemutatta az új országnevet tartalmazó mintaigazolványokat. Az érvényes, Magyar Köztársaság feliratú okmányokat nem kell lecserélni.
Vetési Iván újságírók előtt elmondta: a január 1-jétől hatályos alaptörvényben rögzített országnév-változtatás miatt az okmányokat - a látható és a szabad szemmel nem látható részeken - összesen 167 ponton kell módosítani. Ez érinti például az útlevelet, a személyazonosító igazolványt, a lakcímigazolványt, a jogosítványt, a forgalmi engedélyt és a magyarigazolványt is.
A KEK KH a költségek minimalizálása érdekében nem január 1-jétől változtatta meg az okmányok feliratát, hanem folyamatosan, a meglévő készletek kifogyásával párhuzamosan történik meg az átállás, az év végéig minden okmány esetében - fejtette ki, hozzátéve, hogy március 1-jétől már csak Magyarország feliratú útlevelet, személyi igazolványt és jogosítványt állítanak ki, az azonban előfordulhat, hogy valaki még március elején is Magyar Köztársaság feliratú igazolványt kap kézhez, ha azt február végén igényelte.
A hivatal elnöke hangsúlyozta, a meglévő, Magyar Köztársaság feliratú okmányaikat nem kell lecserélniük az állampolgároknak, azokat az érvényességükig használhatják.
Vetési Iván egyúttal emlékeztetett, hogy január 1-jétől útlevélhez - külön díj fejében - akár már 24 óra alatt is hozzá lehet jutni, így az első, Magyarország feliratú okmányok akár már március 2-ától forgalomba kerülhetnek.
Az átállás költségét firtató kérdésre a KEK KH vezetője azt válaszolta: az átállásnak nincs plusz költsége, az okmányok nem lettek drágábbak. Megjegyezte, bizonyos mennyiségű okmánykészletet biztonsági tartalékként megőriznek.
MTI / STOP
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatást bonyolít Magyarországon
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld
Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: