Hírek
2020. November 28. 05:00, szombat |
Külföld
Forrás: Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti/illusztráció: MTI
Már a járvány harmadik hullámára készülnek Izraelben

Már a koronavírus-járvány harmadik hullámára készülnek Izraelben - jelentette a helyi média pénteken.
Az országban ugyanis tovább romlott a járványhelyzet, két százalékra nőtt 1,8-ról egy nap alatt a pozitív tesztek aránya az egészségügyi minisztérium honlapja szerint, ahol a csütörtökön elvégzett és pénteken nyilvánosságra hozott adatokat ismertetik.
A csütörtökön megvizsgált 53 678 emberből ismét több mint ezren, 1072-en bizonyultak koronavírus-fertőzöttnek, s továbbra is a tömeges esküvőket rendező arab települések a legfertőzöttebbek.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök mégis optimistán nyilatkozott, amikor kijelentette, hogy már látszik a válság vége. A kormányfő ellátogatott a koronavírus elleni majdani oltóanyagok tárolására és elosztására létrehozott új központba, ahol hangsúlyozta, hogy Izrael minden polgára hozzájuthat majd a védőoltáshoz az általános egészségbiztosítás révén.
A 12-es kereskedelmi televízió szakértői szerint a kormányfő által nyárra tervezett, de Beni Ganz védelmi miniszternek a kormányból való esetleges kilépése nyomán már tavasszal is lehetséges újabb, negyedik választásokon Netanjahu elsősorban a vakcinák sikeres beszerzésével és a koronavírus-járvány legyőzésével fog kampányolni.
A kormányfő optimizmusával szemben Natan As professzor, a koronavírus-járvány ügyeivel foglalkozó új biztos viszont kijelentette, hogy még legalább egy évig együtt kell élni a járvánnyal. "Nehéz napok állnak előttünk, nem lesz sem könnyű, sem rövid. Munkahipotézisem szerint a koronavírus velünk marad a következő évben" - mondta As.
Szintén kedvezőtlenebb forgatókönyvet ismertették a kórházigazgatók, akik Chezi Levyvel, az egészségügyi minisztérium főigazgatójával tartott videokonferenciájukon egyöntetűen kijelentették, hogy Izrael már a koronavírus-járvány harmadik hulláma felé tart - jelentette az említett tévécsatorna. Aggodalmukat elsősorban azzal magyarázták, hogy az egyre riasztóbb járványadatok ellenére tovább folyik a gazdaság és az oktatás megnyitása a szeptember közepén bevezetett országos zárlat után.
Mindezek alapján úgy tűnik, hogy noha még nem nyitották meg az iskolák kapuit minden évfolyam számára, és még csak kísérleti jelleggel, tíz napra engedélyezték 15 kisorsolt bevásárlóközpont üzembe helyezését péntektől, máris a következő, harmadik országos zárlatra készítik fel a lakosságot a hatóságok. Natan As közölte, hogy szükség esetén kész ismét lezárni az oktatási intézményeket és a létszükségleti cikkeken kívüli termékeket áruló boltokat.
A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 333 557-en fertőződtek meg igazoltan koronavírussal. Jelenleg 9686 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja.
A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 2 836-an haltak meg Izraelben, jelenleg 504 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 279-en súlyos állapotban vannak, és 108 embert lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Külföld
Bemutatta béketervét Trump, az izraeli gázai konfliktusra vonatkozóan
2025. Szeptember 28. 09:50, vasárnap | Külföld
Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében
Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. Szeptember 28. 09:44, vasárnap | Külföld
Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról
Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. Szeptember 27. 09:32, szombat | Külföld
Izraeli-palesztin - Donald Trump: úgy tűnik van egy megállapodásunk
A gázai konfliktus lezárásáról született új megállapodásról beszélt az amerikai elnök pénteken Washingtonban, újságírók előtt.