Hírek
2017. Október 10. 07:17, kedd |
Sport
Forrás: mti
Magyar-feröeri - Storck: nem vehetik el tőlünk a harmadik helyet

Bernd Storck szövetségi kapitány optimistán tekint a magyar labdarúgó-válogatott utolsó, keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyen Feröer-szigetek csapatát fogadja a Groupama Arénában.
A német szakember hétfő esti sajtótájékoztatóján elmondta, bízik benne, hogy a nemzeti együttes újra olyan futballt tud bemutatni hazai pályán, mint egy hónappal ezelőtt a lettek és a portugálok ellen.
"Én és a csapat is tudjuk, hogy képesek vagyunk a jó teljesítményre, nem vehetik el tőlünk a harmadik helyet" - mondta Storck arra utalva, hogy a magyarok egypontos előnnyel várják a találkozót a szigetországiakkal szemben, akik már most történetük legjobb szereplését könyvelhetik el.
A szakvezető kiemelte, a svájciak otthonában 5-2-re elveszített összecsapáson sok tervük volt, melyek azonban az első két, szerencsétlen körülmények között kapott gól miatt szertefoszlottak. Megjegyezte, megpróbálják a pozitívumokat kiemelni, mint például, hogy a svájciak mindössze öt gólt kaptak a kvalifikáció során, abból négyet a magyarok szereztek.
Egy újságírói kérdésre Storck rendkívül hosszú monológba kezdett, amelyben újfent hangsúlyozta, a pozitívumokkal kell foglalkozni, illetve már a jövőről beszélt.
"Érkezésemmel elkezdtünk egy közös munkát, amelyet folytatni akarunk. Két éve reformokat vezettünk be a magyar labdarúgásba, az elnökkel együtt úgy gondoljuk, jó úton haladunk" - mondta Storck, aki szerint ezek a reformok lassan eredményeket is hoznak. Szerinte meg kell nézni az utánpótlás-válogatottak közelmúltbeli eredményeit, még ha ott is becsúszik egy-egy olyan rosszul sikerült mérkőzés, mint múlt csütörtökön az U21-es csapat olaszoktól elszenvedett 6-2-es veresége.
Storck kiemelte, a tavalyi Európa-bajnokságot megelőzően hosszan együtt készülhetett a kerettel, a mostani jó szerepléshez viszont elengedhetetlen lenne a játékosok folyamatosan megmérettetése nemzetközi szinten, a magyar klubok gyenge kupaszereplése miatt azonban erre nincs lehetőségük. Úgy vélte, ezért stagnál a válogatott teljesítménye.
Dzsudzsák Balázs csapatkapitány rendkívül frusztráltnak tűnt a sajtótájékoztatón, amelyet - saját bevallása szerint - közhelyekkel kezdett, miszerint csakis a győzelem lehet elfogadható.
"A szombati meccset annyival zárnám le, hogy az 5-2-es vereség megérintette az egész csapatot. Minden szurkolónak köszönjük, aki kijött és kiváló hangulatot teremtett" - mondta a szélső, aki eltiltása miatt nem lépett pályára a bázeli találkozón.
A kissé furán viselkedő Dzsudzsák megjegyezte, nincs még itt az ideje belemenni az elemzésekbe, azt azonban kijelentette, "nagyon messze" vannak az első két helyezettől.
Stieber Zoltán elmondta, örül neki, hogy a bázeli vereség után ilyen gyorsan jön a következő mérkőzés, mert így gyorsan rendet kell tenni a fejekben.
"Bízom benne, hogy mindenki odateszi magát, s ha kellően komolyan vesszük a mérkőzést, akkor nem lehet gond a három pont begyűjtése" - mondta a DC United támadója.
A magyar válogatott kedden 20.45-től játszik a feröeriekkel, s amennyiben nem kap ki, akkor a csoport harmadik helyén végez.
A magyar válogatott kezdőcsapata az MTI szerint:
Gulácsi Péter - Fiola Attila, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Stierber Zoltán, Nagy Ádám, Pátkai Máté, Dzsudzsák Balázs - Varga Roland, Ugrai Roland
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.
2025. Szeptember 26. 07:21, péntek | Sport
Európa-liga - Emberhátrányban szerzett egy pontot a Plzen ellen a Ferencváros
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros több mint 50 percen keresztül emberhátrányban játszva 1-1-es döntetlent játszott a vendég Viktoria Plzennel a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának első fordulós mérkőzésén csütörtökön.