Hírek
2012. Augusztus 09. 17:07, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI Fotó: Illyés Tibor
London 2012 - Risztov Éva köszöni mindenkinek, de legfőképpen Debrecennek hálás

Risztov Éva a magyar hosszútávúszás eddigi legnagyobb olimpiai sikerét érte el azzal, hogy az ötkarikás programba felvett 10 kilométeren aranyérmet szerzett pénteken, a Hyde Parkban.
Az augusztus 30-án huszonhét éves versenyző boldogan értékelt az eredményhirdetést követően, miután a győztesnek járó virágcsokrot előbb még édesanyjának adta át.
"Tegnap érkezett meg teljesen titokban és számomra váratlanul, a debreceni polgármester, Kósa Lajos vezette csapat tagjaként, nagyon örültem betoppanásuknak. Igazság szerint már nagyon untam az ittlétet, haza akartam menni, úgyhogy a jövetelük valósággal felvillanyozott" - mesélte az MTI-nek Risztov Éva, aki több évi visszavonultság után jó három és fél esztendeje kezdte újra az úszást, méghozzá hosszú távon, bár később a medencés versenyúszáshoz is visszatért, s a brit fővárosban duplázott: előbb az 50-es uszodában próbált szerencsét, vagy gyűjtött inkább muníciót a mostani maratonihoz, hogy aztán parádés teljesítménnyel örvendeztesse meg a magyar tábort, az érte a helyszínen és odahaza szurkolókat egyaránt.
"Nem úgy ébredtem, hogy győzni fogok, csak azt tudtam, hogy nagyon odateszem majd magam. Tavaly, a sanghaji világbajnokságon, amikor kizártak, érmet vettek el tőlem, én pedig szerettem volna itt bebizonyítani, hogy jogtalanul bántak el velem. Nagyon jó erőben éreztem magam, s hamar az élre mentem, hogy elkerüljem a lábvizezést, a könyökléseket, a bolyozást, és csak magamra ügyeljek. Végig tudtam, hogy áll a mezőny, s a cél előtt is láttam, hogy jön az amerikai lány, de végig kordában tartottam az erőmet, akadt még tartalék, hogy első legyek" - mondta.
Risztov kitért rá, hogy az utóbbi három évben minden mást háttérbe szorított, minden az úszás mögé került a sorban, és roppant hálás mindazoknak, akik segítették, hogy ekkora eredményt érhessen el, mint amilyen az olimpiai győzelem.
"Köszönöm a debrecenieknek, hogy három éve hittek bennem, hogy befogadtak, a városvezetésnek, élén a polgármester úrral, hogy végig kitartottak mellettem, s mögöttem álltak. Köszönöm a megterhelő edzéseket Széles Sándornak és edzői teamjének, de Gyurta Daniéknak is, akikkel együtt készülhettem. Dani a mai rajtom előtt csak annyit mondott: +nyomjad!+. Megfogadtam a tanácsát."
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.