Hírek
2012. Augusztus 02. 17:12, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI Fotó: Kollányi Péter
London 2012 - Joó Abigél ötödik lett

A 78 kg-os Joó Abigél az ötödik helyen végzett csütörtökön a londoni olimpia cselgáncstornáján.
A negyeddöntőtől sérült magyar dzsúdós a tavaly világ- és Európa-bajnok francia Audrey Tcheumeo ellen lépett tatamira a harmadik helyért, aki az elődöntőben a hazaiak versenyzőjétől, Gemma Gibbonstól szenvedett meglepetésre ipponvereséget.
A kétszeres Európa-bajnok Joó hősiesen küzdött a bronzmérkőzésen, de sérülése láthatólag akadályozta a dobásindításokban. Bár a mérkőzésvezető őt intette meg, ellenfele sem volt sokkal aktívabb. Joó továbbra sem talált fogást a francián, aki viszont 1:18 perccel a vége előtt villámgyorsan eldobta őt, s ipponnal győzött.
"A testsúlyomat nem bírta el a jobb lábam, pedig ez elég fontos a dobásaimnál" - mondta Joó Abigél, aki elárulta, hogy nem sokat gondolkozott sérülése után a folytatáson:
"Amikor megkérdezték, hogy kiállok-e, mondtam persze, hogy kiállok, pedig akkor még annyira fájt a lábam, hogy megmozdítani sem tudtam. Az orvos azt mondta, hogy a porc sérült, s ha küzdök, akkor se lesz rosszabb. Kaptam rá egy szép kötést, meg fájdalomcsillapítót. Más is küzdött már így, Hédinek is szét van szakadva a combja."
Az 57 kg-os Karakas Hedvig szintén sérülten cselgáncsozva lett ötödik Londonban.
Pánczél Gábor szerint a francia ellen is volt esélye tanítványának.
"Már az előző mérkőzés is egy csoda volt, most ugyanúgy álltunk oda. Volt egy apró taktikai oka, hogy nem sikerült eldobni a franciát, vékonyabb volt ugyanis a ruhája, így lecsúszott róla a fogás. De a dzsúdó ilyen, egészséges emberek is a hátukra esnek."
A nyolcfős magyar cselgáncsküldöttségből utolsóként Bor Barna lép tatamira pénteken. A mérleg eddig egy ezüst- (Ungvári Miklós), egy bronzérem (Csernoviczki Éva) és két ötödik hely (Joó Abigél, Karakas Hedvig). Csoknyai László, Madarász Tamás és Mészáros Anett helyezetlenül zárt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.