Hírek
2012. Augusztus 10. 12:39, péntek |
Sport
Forrás: MTI Fotó: Kovács Tamás
London 2012 - Dudás Miklós döntős K-1 200 m-en

Dudás Miklós remekül versenyezve bejutott a szombati nyolcas döntőbe a kajak egyesek 200 m-es számában a londoni olimpia pénteki versenynapján.
Az ifjúsági világbajnok, 21 éves Dudás az előfutamban elért harmadik hely után rendkívül nehéz középfutamba került, riválisai között ott volt az aktuális világbajnok lengyel Piotr Siemionowski, a 2010-ben vb-győztes brit Ed McKeever és a szám korábbi egyeduralkodója, a német Ronald Rauhe is.
A nyolc induló közül négyen jutottak a fináléba, ennek megfelelően hatalmas volt a csata, s végül a Bomba Angyalföldi VSE fiatal lapátforgatója McKeever és a francia Maxime Beaumont mögött a harmadik helyen csapott a célba, így készülhet a döntőre.
"Nagyon felkészültem erre az olimpiára és már nagyon vártam a napot, hogy vízre szállhassak" - nyilatkozott a parton Dudás. "Boldog vagyok, hogy sikerült bejutnom a döntőbe, ráadásul a középfutamban olyan neveket vertem meg, akiket korábban még soha. Előzetesen a finálé volt a célkitűzésem, de holnap megpróbálok beleadni még egy +löketet+, s majd meglátjuk, az mire lesz elég."
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.