Hírek
2012. Május 07. 14:23, hétfő |
Bulvár
Forrás: STOP / Új Ász
Életveszélyben volt Zámbó Jimmy édesanyja

Vérátömlesztéssel sikerült megmentenie az orvosoknak Zámbó Jimmy édesanyját. Anna nénit gyermekei szállították kórházba, ahol jelenleg is az intenzív osztályon ápolják.
Csak órákon múlott Zámbó Jimmy idős édesanyjának élete. Ha a testvérek nem tartózkodnak otthon, el is vérezhetett volna a több trombózison átesett, pacemakerrel élő asszony.
- Édesanyánk egy nagyon erős asszony, aki a sok gyötrelme ellenére sem szokott panaszkodni soha. Egy hete a testvéreimmel vettük észre azt is, hogy egyre nehezebben áll fel, holott korábban a házimunkát is maga végezte, nem szívesen engedi át másnak a fakanalat. Négy nappal ezelőtt egyszer csak azt láttuk, hogy anyu lába teljesen elfeketedett és látszott rajta, hogy nagy fájdalmai vannak. Nem mentőt hívtunk, hanem azonnal kocsiba tettük és magunk szállítottuk be a Honvéd kórházba - mesélte az Új Ásznak Zámbó Marietta.
- Szerencsére még időben került jó kezekbe és azonnal vérátömlesztést kapott. Az orvosok szerint ha nem időben érkezünk, el is vérezhetett volna. Egyelőre még az intenzív osztályon van, de már kicsit erőre kapott. Evett már pár falatot, és ha csak egy percre is, de fogadni tudta azt a néhány kedves Jimmy-rajongót, akik közel állnak a szívéhez. A testvéreim és én folyamatosan mellette vagyunk és reménykedünk benne, hogy hamarosan újra hazavihetjük - számolt be aggodalommal a hangjában édesanyja állapotáról Marietta.
Új Ász / STOP
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:21, kedd | Bulvár
Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról
Lázadó királynő címmel önéletrajzi könyv jelent meg hétfőn Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról.
2025. Szeptember 28. 09:52, vasárnap | Bulvár
Deák Bill Gyula-koncert lesz november 15-én a Budapest Sportarénában
Bill 77 címmel rendeznek koncertet november 15-én a Papp László Budapest Sportcsarnokban. Az est főszereplője a kiváló bluesrock énekes, Deák Bill Gyula, aki egy héttel korábban tölti be 77. életévét.
2025. Szeptember 25. 06:58, csütörtök | Bulvár
A Neoton 60 évét ünnepli a Magyar Zene Háza pop-up kiállítása
Hatvan évvel ezelőtt, 1965-ben alakult meg a Neoton, a hetvenes-nyolcvanas évek pop-diszkó sztárzenekara, a Neoton Família elődje.
2025. Szeptember 24. 07:03, szerda | Bulvár
Elhunyt Claudia Cardinale francia-olasz filmszínésznő
Nyolcvanhét éves korában elhunyt kedden Claudia Cardinale francia-olasz színésznő, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga - közölte ügynöke az AFP francia hírügynökséggel.