Hírek
2011. December 18. 07:44, vasárnap |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI
Élete ötödik olimpiájára készülhet

A szörfös Gádorfalvi Áron kvótát szerzett a Perth-ben zajló olimpiai kvalifikációs vitorlás világbajnokságon.
A hazai szörfszövetség szombati tájékoztatása szerint Gádorfalvi a szombati futamokon mutatott teljesítményével biztosította helyét azon 28 versenyző között, akik a mostani vb-ről jutnak kvótához, s így élete ötödik olimpiájára készülhet. Összetettben a 34 éves sportoló a 28. lett, s ezzel a nemzetenkénti rangsorban a 20., azaz magabiztosan vívta ki a londoni szereplés lehetőségét.
„A mezőnyt, a korábbi eredményeket, a világranglistát ismerve már előzetesen 90 százalékig biztos voltam abban, hogy megszerzem a kvótát – nyilatkozta a szombati nap végén Gádorfalvi. – A verseny végül tulajdonképpen sima is volt, igaz, a végére alaposan elfáradtam. Harmincnégy évesen már az idősebb versenyzők közé tartozom, de van negyvenéves szörfös is a mezőnyben, úgyhogy egy-két olimpia még belefér. A célom, hogy Londonban az eddigi legjobbamat, a pekingi 19. helyet felülmúljam, ehhez azonban minden feltételnek adottnak kell lennie már a felkészülés során is.”
A vb-n korábban a szintén szörfös Detre Diána és a laseres Berecz Zsombor szerzett olimpiai indulási jogot. Pekingben szintén Detre, Gádorfalvi és Berecz vehetett részt a vitorlázók versenyein. Vitorlázásban mindössze két olimpiai kvalifikációs versenyt rendeznek, az idei és a jövő évi világbajnokságot. A részvételi helyek 75 százalékát ebben az évben, a többit jövőre lehet kiharcolni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.
2025. Szeptember 26. 07:21, péntek | Sport
Európa-liga - Emberhátrányban szerzett egy pontot a Plzen ellen a Ferencváros
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros több mint 50 percen keresztül emberhátrányban játszva 1-1-es döntetlent játszott a vendég Viktoria Plzennel a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának első fordulós mérkőzésén csütörtökön.