Hírek
2019. Március 17. 14:54, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Kétmilliót csalt ki két fiatal csaló
A Budapesti Rendőr-főkapitányság „unokázós” csalók elfogására létrehozott nyomozócsoportja fogta el azt a két férfit, akik 2 millió forintot csaltak ki egy idős asszonytól.
Ismeretlen elkövető március 14-én délután felhívott egy 80 éves asszonyt, és magát a fiának kiadva közölte, hogy pénzre van szüksége, mert balesetet okozott és megfenyegették, ha nem fizet, akkor nagyon megbánja. Az idős asszony elhitte, hogy a fiával beszélt és 2 millió forintot egy borítékba tett, majd a taxival érkező 32 éves budapesti Sz. Józsefnek azt átadta.
A férfi ezután a megszerzett pénzt elvitte egy Budapest III., Füst Milán utcai társasházba, ahol a rendőrök intézkedés alá akarták vonni. A férfi megpróbált elmenekülni és a pénzzel teli borítékot egy lábtörlő alá rejteni.
A nyomozók azonban a 32 éves férfit elfogták, aki a helyszínen elmondta, hogy a pénzt egy barátjának, egy 17 éves fiúnak akarta átadni, aki ebben a házban lakik. Ezt követően a nyomozócsoport tagjai a házban lakó 17 éves fiút is elfogták és mindkét elkövetőt csalás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A rendőrök kihallgatásukat követően a 32 éves férfit és a 17 éves fiút is őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
