Hírek
2016. November 03. 07:43, csütörtök |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Két párossal is Porecben!

Újabb kihívás elé néz a Ritmus Ase csapata, a szokott 2 WD-s Peugeot 208 R2 helyett egy Mitsubishi EVO IX-el vesz részt a Várkonyi Szabolcs-Csányi Botond páros a november első hétvégéjén megrendezendő Porec Rallye-n.
Mindjárt „házon” belül is kap ellenfelet, hiszen a csapat támogatásával rajthoz álló, rutinos Szilágyi Jani is az ellenfelek között lesz többek között, azonban rajtuk kívül még jó páran indulnak hasonló technikával, sőt 3-4 R5-ös autó is várható a szokatlanul erős hivatalos horvát idényzáron.
Várkonyi Szabolcs:
Nagyon várom már, hogy egy „igazi” versenyen is kipróbálhassam a Mitsubishit, eddig egyszer murván, egyszer pedig a Szilveszter rallye-n mentem vele, amik „csak” buliversenyek voltak. Persze ott is mindenki jól akar szerepelni, de mégis ez lesz az első éles versenyem az autóval. Biztos fura lesz, hisz ahhoz képest, hogy 1991-ben kezdtem versenyezni, eddig csak 2WD autókkal versenyeztem. Az eddigiek nagyon tetszettek az autóval, most már teszteltem egyet Nyirádon és még fogok egyet kint valahol. Szerencsére lesz shakedown, így remélem, a versenyre már valamennyire megszokom az autót. Az autó gazdája, Hideg Krisztián nagyon sokat segít, biztos vagyok benne, hogy tökéletes beállításokkal kapom az autót, így legalább ezzel nem kell foglalkoznom. Ez nagy segítség, pláne, hogy Krisztián már jól ismeri a horvát körülményeket. A pályákat ismerem, így tényleg csak rajtam és Botondon múlik az eredmény. Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, még nem hivatalos a nevezési lista, de 4-5 Mitsubishi mellett lesz várhatóan 2-3 R5-ös autó is, így talán az idei év legkeményebb horvát bajnokija várható, bár Krisztián maga nem indul. Szeretnénk az abszolút dobogóért küzdeni, az autó tudja, remélem, fel tudjuk venni a kesztyűt.
Szilágyi János:
Nagyon rám férne már egy kis szerencse ebben az évben, eddig nem volt, sem az autóval, sem a navigátorokkal. Valószínűleg az év utolsó megmérettetése számomra, így megpróbálom nagyon odatenni magamat. Már nyertem ezt a versenyt, nagyon szeretem és ismerem is a pályákat, azonban ilyen kemény mezőny nem volt az elmúlt években, aminek nagyon örülök, így élvezetes a versenyzés. Navigátorom ismét egy hölgy, Váradi Alexandra lesz, remélem, beválik és végre csak arra kell koncentrálnom, ami a feladatom, vagyis a vezetésre. Az időjárás remélem kegyes lesz, élvezetesebb a novemberi tengerparton 20 fokban és napsütésben, mint esőben versenyezni, de minden lehetőségre fel leszünk készülve fejben, technikában és gumikban is.
Támogatók: Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Carwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.