Városlista
2025. október 1, szerda - Malvin

Hírek

2016. December 31. 17:34, szombat | Sport
Forrás: mti

Keretet hirdetett az új vízipóló-kapitány

Keretet hirdetett az új vízipóló-kapitány

Kihirdette stábjának összetételét, illetve első keretét Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A szövetség (MVLSZ) honlapjának szombati tájékoztatása szerint a sydneyi olimpiai bajnok - akit december 15-én nevezett ki az MVLSZ elnöksége - 20 játékossal kezdi meg január 5-8. között Szolnokon a munkát.

Ami a stábot illeti, Märcz Tamást Gerendás György és Németh Zsolt edzőként segíti, az orvosi feladatokat továbbra is Gábor Antal látja el, illetve marad a gyúró Illés Roland is a nemzeti együttes mellett.

"Nagyon kevés lehetősége van a válogatottnak az összetartásokra a bajnoki szezon végéig, ez a január eleje az egyik ilyen időszak, amit mindenképpen meg kell ragadni, hiszen legközelebb csak a februári Volvo Kupán tudunk találkozni, ahol gyakorlatilag azonnal meccseket játszunk. Nyitottabb és egy kicsit bővebb keretet állítottam össze, mint amit eredetileg terveztem, figyelembe vettem klub- és játékosérdekeket is. Szerettem volna kicsit elszeparálni a csapatot, ezért megyünk most Szolnokra" - közölte a kapitány, hozzátéve, csütörtökön este érkeznek a játékosok, pénteken és szombaton kettő, vasárnap délelőtt pedig egy edzés lesz.

"Vannak fontos játékosok, akik hiányoznak a mostani keretből, a legtöbbjükkel beszéltem. Remélem a jövőben számíthatok a részvételükre. Továbbra is az a legfontosabb cél, hogy a budapesti világbajnokságon a lehető legerősebb kerettel szerepeljünk majd" - fogalmazott Märcz Tamás.

A jelenlegi keret:
----------------
kapusok: Decker Attila (Honvéd), Lévai Márton (DVSE), Nagy Viktor (Szolnok)
mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Kovács Gábor, Nagy Ádám, Salamon Ferenc, Zalánki Gergő (OSC), Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Kovács Gergő (Eger), Fülöp Bence, Jansik Dávid, Mezei Tamás, Vámos Márton (Szolnok), Kovács Péter, Török Béla (BVSC), Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás (Szeged), Tóth Márton (FTC)

Címkék: vízilabda, válogatott

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport

Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban

A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón

A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.

2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport

Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!

Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.

2025. Szeptember 26. 07:21, péntek | Sport

Európa-liga - Emberhátrányban szerzett egy pontot a Plzen ellen a Ferencváros

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros több mint 50 percen keresztül emberhátrányban játszva 1-1-es döntetlent játszott a vendég Viktoria Plzennel a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának első fordulós mérkőzésén csütörtökön.