Hírek
2017. Október 15. 08:58, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti - fotó:WorldSkills.org
Húsz fiatal magyar szakmunkás versenyzik Abu Dhabiban
A világ 60 országából, 1300 fiatal szakember 51 szakmában versenyez október 15-18 között Abu Dhabiban, ahol szombaton kezdődött a WordSkills, a fiatal szakmunkások világversenye.
Magyarországot 19 szakmában 20 versenyző képviseli. Az eredményt október 19-én hirdetik ki.
Simon Bartley, a WorldSkills szervezet elnöke a nyitó ünnepségen kiemelte, hogy a versenyen jól nyomon követhető, hol tart a világ különböző részein a szaktudás.
Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási- és képzési ügyekért felelős alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy minden idők legnépesebb magyar csapata vesz részt az idei WorldSkills-en. Korábban 14, az idén már 19 szakmában jutottak el teljesítményük alapján magyar szakemberek a viadalra. Fontos az is, hogy a szponzorok, szervezők tapasztalatot szerezzenek a verseny szervezésében, hiszen 2018 szeptemberben a Magyar Kereskedelmi is Iparkamara Budapesten rendezi meg a szakmunkások európai versenyét, az EuroSkills-t.
Hozzátette: a magyar versenyzők, a felkészítők, a szakiskolák mindent megtettek azért, hogy a magyar csapat sikeresen szerepeljen a világversenyen.
A magyar versenyzők festő, szakács, pincér, ápoló és gondozó, informatikai rendszerüzemeltető, cukrász, virágkötő, épületasztalos, bútorasztalos, ács, fodrász, gipszkarton-szerelő, hegesztő, kőműves, szépségápoló, villanyszerelő, víz-, gáz- és fűtésszerelő, webfejlesztő szakmákban egyénileg indulnak, mechatronika versenyen két fős csapat vesz részt.
A szervezők tájékoztatása szerint a verseny helyszínére, az Abu Dhabi Nemzeti Kiállítási Központba 10 ezer külföldi vendéget, 100 ezer látogatót várnak.
A WorldSkills szervezet szombaton bejelentette, a 2021. évi fiatal szakmunkások világversenyének rendezési jogát Sanghaj nyerte meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 28. 11:49, vasárnap | Belföld
Kapitány István: Magyarország részese az európai energiatárolásról szóló megállapodásnak
Magyarország részesévé vált annak a háromoldalú megállapodásnak, amely 22 uniós tagállam, több európai uniós intézmény és iparági szereplők részvételével jött létre az energiatárolás európai kiépítésének felgyorsítására
2026. Június 27. 14:00, szombat | Belföld
Magyar Péter: Magyarországon kiemelkedően magas az eurózónához való csatlakozás támogatottsága
Magyarországon kiemelkedően magas, 70-75 százalék körüli az eurózónához való csatlakozás támogatottsága
