Hírek
2019. Május 30. 08:33, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI/Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hetvenöt éve nem történt ilyen súlyos hajóbaleset
A legutóbb 75 évvel ezelőtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében
– mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára csütörtök reggel az MTI-nek. A szakember elmondta, 75 évvel ezelőtt a Balatonon borult fel egy hajó, és akkor is többen meghaltak. Ugyanakkor a mostanihoz hasonló, de csak sérüléssel járó baleset már történt pontosan ugyanott, mint szerdán: egy sétahajó és egy szállodahajó ütközött össze másfél évvel ezelőtt.
Az okokról azt közölte, egyértelműen emberi hiba állhatott a szerda esti baleset hátterében, hiszen ezek a hajók fel vannak szerelve műholdas helymeghatározóval, így négy méteres pontossággal meg tudják határozni a saját és a többi hajó helyzetét, illetve mozgását.
Mivel szerda este nem voltak annyira rossz látási viszonyok, akár szemmel is követni lehetett volna a másik hajó mozgását – tette hozzá.
A baleset körülményeiről Horváth Imre azt közölte, komoly sérülést szenvedhetett a kishajó, mivel nagyon gyorsan süllyedt el, feltehetően nagy sebességgel ment neki a szállodahajó.
Egy akkora vízi jármű, mint a szállodahajó 12-15 kilométer per órával tud menni, és mintegy 1000 tonnát nyom - tette hozzá.

A baleset körülményeit minden részletre kiterjedően tisztázni tudják majd – mondta Horváth Imre –, hiszen a hajók mozgását egy „külső feketedoboz” rögzíti. Ez azt jelenti, hogy a közlekedési adatokat folyamatosan rávetítik egy térképre, de rögzítik a rádióforgalmat is, s így követnek minden hajót.
A főtitkár hangsúlyozta, a magyarországi előírások szigorúan szabályozzák a hajóforgalmat, de a fővárosi szakasz még éjszaka is nagyon telített, átlagosan mintegy 70 hajó közlekedik ilyenkor is. Ugyanakkor a hajózás biztonságosnak mondható, hiszen csak ritkán vannak balesetek, és olyan súlyosak, mint a szerda esti, még ritkábban.
Legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este a Budapesten, a Dunán a Margit híd közelében, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, kihűléses tünetekkel vitték őket kórházba. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 28. 11:49, vasárnap | Belföld
Kapitány István: Magyarország részese az európai energiatárolásról szóló megállapodásnak
Magyarország részesévé vált annak a háromoldalú megállapodásnak, amely 22 uniós tagállam, több európai uniós intézmény és iparági szereplők részvételével jött létre az energiatárolás európai kiépítésének felgyorsítására
