Hírek
2025. Február 15. 08:20, szombat |
Külföld
Forrás: MTI
Ferenc pápát kivizsgálják a római Gemelli kórházban

Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Gemelli-klinikára ment kivizsgálásra, hörghurutjának kezelésére - közölte a szentszéki sajtóközpont.
A szentszék este kiadott, immáron harmadik pénteki közleménye szerint Ferenc pápán a kórházban szakorvosi vizsgálatokat végeztek, és kórházi környezetet igénylő gyógyszeres terápiát írtak elő számára.
Az első vizsgálati eredmények szerint az egyházfő légúti fertőzésben szenved, enyhe hőemelkedése van - olvasható a közleményben.
A pápa legalább hétfőig kórházban marad, miután a szentszék bejelentette, hogy az egyházfő összes programját törlik február 17-ig.
A szentszék megjegyezte, a kórházi kezelést az indokolta, hogy az utóbbi napokban rosszabbodott a pápa hörghurutja.
Matteo Bruni szentszéki szóvivő újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy Ferenc pápa "nyugodt, jó hangulatban van és néhány újságot is elolvasott" a kórházban.
Szombaton a művészeknek és a kulturális életnek szentelt jubileum kezdődik. A világ minden részéből érkezett résztvevőknek vasárnap a pápa helyett a kulturális és oktatási dikasztériumot vezető bíboros mutat be misét, és lemondták Ferenc pápa hétfőre tervezett látogatását is a Cinecitta római filmgyárba.
A pápa a délelőtti audienciákat követően ment a klinikára, ahol már több alkalommal kezelték.
Az első szentszéki sajtóközpont hangsúlyozta, hogy kórházi kivizsgálásra van szükség, mivel a nyolcvannyolc éves egyházfő már több mint egy hete hörghurutban szenved.
A Vatikán egy hete közölte, hogy az egyházfőnek bronchitise van, és munkáját az apostoli paloták helyett a lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban végzi.
Február 9-én, vasárnap Ferenc pápa nem tudta végigolvasni beszédét, amelyet másnak adott át arra hivatkozva, hogy még nem gyógyult meg teljesen.
Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta többször járt betegként a Vatikán szomszédságában található, katolikus Gemelli-klinikán, amelyet a pápák kórházaként ismernek.
2021 és 2023 nyarán vastagbél-divertikulózissal műtötték meg, 2023 tavaszán pedig szintén légzőszervi megbetegedéssel szorult kórházi ellátásra.
A Gemelli-klinika tizedik emeletén található az úgynevezett pápai kórterem, amelyben II. János Pált és XVI. Benedek pápát is fogadták.
Fotó:MTI/EPA-ANSA/Alessandro Di Meo
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Külföld
Bemutatta béketervét Trump, az izraeli gázai konfliktusra vonatkozóan
2025. Szeptember 28. 09:50, vasárnap | Külföld
Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében
Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. Szeptember 28. 09:44, vasárnap | Külföld
Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról
Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. Szeptember 27. 09:32, szombat | Külföld
Izraeli-palesztin - Donald Trump: úgy tűnik van egy megállapodásunk
A gázai konfliktus lezárásáról született új megállapodásról beszélt az amerikai elnök pénteken Washingtonban, újságírók előtt.