Hírek
2021. Május 15. 10:11, szombat |
Belföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: mti
Ferenc pápa budapesti látogatásáról egyeztetett Erdő Péter a Vatikánban

A pandémia utáni újraindulás jelképének számít a szeptemberben Budapesten kezdődő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Erdő Péter bíboros szerint,
aki Pietro Parolin szentszéki államtitkárral többek között Ferenc pápa részvételéről egyeztetett a Vatikánban pénteken.
Erdő Péter az MTI-nek elmondta, hogy a szentszéki államtitkárságon konkrét szervezési kérdésekben egyeztettek.
Kifejtette, hogy négy hónappal a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szeptember 5-i nyitómiséje előtt még korai utolsó simításokról beszélni, a program alakítása folyik. Közölte, hogy egy hete vatikáni delegáció mérte fel a NEK budapesti helyszíneit.
"Az biztos, hogy a szeptember 12-i zárómisére várjuk Ferenc pápát" - tette hozzá Erdő bíboros. Úgy vélte, a NEK jelentőségét támasztja alá, hogy a pápa húsz év óta először vesz részt személyesen a mindig más és más helyszínen rendezett nemzetközi egyházi esemény zárómiséjén.
Hangoztatta, hogy Ferenc pápa rövidre tervezett budapesti látogatása elsősorban a várossal, a helyi közösséggel és a NEK-re érkezett nemzetközi hívő közösséggel történő találkozásra ad lehetőséget. A pápa a Hősök terén mutatja be a zárómisét, a látogatás ideje alatti esetleges találkozóknak pedig akár a Szépművészeti Múzeum vagy a Műcsarnok adhat helyet - mondta Erdő Péter.
Úgy vélte, még annak is aki már volt nemzetközi eucharisztikus találkozón akár latin-amerikai vagy ázsiai térségben, Budapest kitüntetett helyszínnek számít, ahol "a Kelet és Nyugat közötti metszésponton egészen különleges lehetőség adódik az ökumenikus találkozásra".
Hangoztatta, hogy a NEK-re legalább ötven európai, keleti szertartású katolikus püspököt várnak, ortodox vendégeket, a protestáns és zsidó közösség képviselőit, valamint a civil társadalom küldötteit is, hiszen Ferenc pápa a velük történő párbeszédre mindig is nyitott volt - tette hozzá Erdő bíboros.
"Az új koronavírus-járvány miatti elzártság után a NEK a nyitás, újraindulás, felpattanás és a reménység szimbolikus pillanata lehet" - nyilatkozta a bíboros, aki szerint ugyanezt az üzenetet a kongresszust kísérő művészeti, kulturális programokkal igyekeznek minél "láthatóbbá tenni".
Az eredetileg tavaly szeptemberre tervezett NEK-t a pandémia miatt egy évvel későbbre tették át. A bíboros elmondta, hogy a helyszínek és a program nem változott: egyedül a nyitómise helyszíne módosult, amelyet a Hősök terére tettek át. Az újdonságok között említette, hogy a kongresszust fogadó Hungexpo területén Szent Ferenc és Ferenc pápa "Áldott légy" (Laudato si) mottójával neveznek el ideiglenes kápolnát.
Ami a résztvevők számát illeti, Erdő Péter elmondta, hogy az immunitás növekedésével egyre több résztvevő jelentkezését várják, valamint biztonságos feltételeket tudnak garantálni az érkezők fogadására, akiket nem csak Európából várnak. Megemlítette, hogy az ecuadori Quito püspöke is tíz fős delegációval készül Budapestre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatást bonyolít Magyarországon
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld
Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: