Hírek
2020. Június 14. 12:07, vasárnap |
Külföld
Forrás: mti
Ferenc pápa: a világjárvány elmúltával nyújtsuk ki kezünket a szegényeknek

Ferenc pápa azzal a felhívással fordult szombaton kiadott üzenetében az emberiséghez, hogy a koronavírus-járvány elmúltával nyújtsa ki kezét a szegényeknek,
és ehhez kapcsolódóan ostorozta azok "cinizmusát és közömbösségét, akik számítógépük előtt ülve mozgatnak vagyonokat, vagy fegyver-, illetve kábítószer-értékesítésből gazdagodnak meg".
"Hány kinyújtott kezet láthattunk ezekben a hónapokban, amikor az egész világot megtámadta egy szenvedést és halált okozó, félelmet és zavart keltő vírus?" - tette fel a kérdést a katolikus egyházfő az üzenetben, amelyet a szegények november 15-én tartandó világnapjára írt.
A pápa ezúttal is tisztelgett azon orvosok, ápolók, papok és önkéntesek előtt, akik életüket kockáztatták a betegek megmentéséért, vigasztalásáért. Dicsérte nagylelkűségüket, szemben azokkal, akik "ölbe tett kézzel, a szegénységgel szemben érzéketlenül, sőt gyakran annak fenntartásában cinkosként vészelték át" ezt az időszakot.
Utóbbiakat a közömbösség és a cinizmus élteti nap mint nap. A kezüket gyorsan kinyújtják, de csak a számítógép billentyűzetére, hogy pénzösszegeket mozgassanak a világ egyik részéből a másikba, oligarchák vagyonát gyarapítva, vagy egész országok nyomorúságáról, bukásáról döntve - tette hozzá.
Az egyházfő egy kalap alá vette a luxusban élő drogkereskedőket, a korrumpált tisztségviselőket és azokat a törvényhozókat, akik nem tartják be a maguk által hozott törvényeket sem.
Ezzel szemben a "gyengéket támogatók nagylelkűsége a teljes értékű emberi élet feltétele" - írta.
Elismerte, hogy "az egyháznak nincs világra szóló megoldása a rengeteg szegény ember néma kiáltására".
Hosszan elemezte azt a felfordulást, amelyet a világjárvány és a kijárási korlátozások okoztak az emberek lelkében.
"Váratlanul és felkészületlenül ért minket, zavarodottságot okozott bennünk, a tehetetlenség érzését keltette. Sok biztosnak tűnő dolog megkérdőjeleződött. Szegénynek és gyengének érezzük magunkat, mert megtapasztaltuk korlátainkat, szabadságunk határait. De egyúttal otthonunkba zárva újra felfedeztük az egyszerűség fontosságát az életben, és azt, hogy a lényegre kell koncentrálni"- állapította meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Külföld
Bemutatta béketervét Trump, az izraeli gázai konfliktusra vonatkozóan
2025. Szeptember 28. 09:50, vasárnap | Külföld
Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében
Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. Szeptember 28. 09:44, vasárnap | Külföld
Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról
Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. Szeptember 27. 09:32, szombat | Külföld
Izraeli-palesztin - Donald Trump: úgy tűnik van egy megállapodásunk
A gázai konfliktus lezárásáról született új megállapodásról beszélt az amerikai elnök pénteken Washingtonban, újságírók előtt.