Hírek
2015. Szeptember 09. 12:45, szerda |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Felejtős Losonci verseny

Interjú Kis Ádám Autocross versenyzővel. Az elmúlt hét végén Losoncon jártál a csapatoddal, az Autocross Zóna versenyen.
Szomorúan jöttél le a döntő futamról a Mitsubishi Colt EVO-val.Mi is történt a két nap, miként lettél ötödik a döntőben?
- A szombati nap jól indult, az első időmérő edzést sikerült megnyerni. Bár a vezetésemben ott is hibák jelentkeztek.
A második időmérő edzésre felszáradt a pálya, itt már élesebben jelentkezett az egyenes utáni féktávon elkövetett hibám és így nyolc század hátránnyal a második helyen végeztem az összetettben.
Az első előfutam rajtja jól sikerült, az első kanyar utáni emelkedőn élre álltam és egy kör alatt 100-150 méter előnyre tettem szert. A második kör közepén érthetetlen okból a kormány összekötöm kiesett és befejezni kényszerültem a versenyt vezető helyről.
Az egész verseny hétvégén ezen a futamon voltam képes azt nyújtani, ami tőlem elvárható.
A vasárnapi nap futamonként egyre lassabb voltam, egyre többet hibáztam és ez a döntőben csúcsosodott ki, ahol még a rajtom sem sikerült és életem eddigi legrosszabb teljesítményét nyújtotta ma a pályán. Melynek az lett az eredménye, hogy ötödikként intettek le a pályán.
Sajnos rágörcsöltem a teljes versenyhétvégére, ezért esélytelen voltam a győzelemre.
Természetesen a tanulságokat levontam a versenyhétvégéből, és már csak előre tekintek és gőzerővel készülünk a jövő hétvégén Maggiorán megrendezésre kerülő Európa Bajnokság záró futamára.
Támogatók: Belföld Sped Kft., LKL Color Kft., Imperium Computer Kft., Adip’art Kft., Levianus Szolgáltató Kft., Silk Brother Kft., Préri Horgásztó és Szabadidő központ.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.
2025. Szeptember 26. 07:21, péntek | Sport
Európa-liga - Emberhátrányban szerzett egy pontot a Plzen ellen a Ferencváros
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros több mint 50 percen keresztül emberhátrányban játszva 1-1-es döntetlent játszott a vendég Viktoria Plzennel a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának első fordulós mérkőzésén csütörtökön.