Hírek
2014. Május 06. 13:49, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Érettségi - Matematikatanárok: teljesíthető volt idei feladatsor
Teljesíthető, nem túl nehéz, ugyanakkor odafigyelést is igénylő feladatokat tartalmazott az idei matematika érettségi tételsor - összegeztek matematikatanárok kedden a vizsgák után az MTI-nek.
Görbe László, a budapesti Szent Margit Gimnázium igazgatója azt mondta, hogy a tételsor nehézsége nagyjából megegyezett az előző évivel. A feladatsor nem volt túl nehéz, de nagyon sok mindenre kellett odafigyelniük a diákoknak - mondta.
Az igazgató, aki egyúttal matematika szakos tanár is, kiemelte: az első rész 12 viszonylag könnyebb feladatot tartalmazott, amelyet logikával, gondolkodással meg lehetett oldani. A hibátlan kitöltéshez ugyanakkor sok apróságra kellett odafigyelni - jegyezte meg.
A második feladatrész már szélesebb ismereteket, több tudást igényelt - mutatott rá.
"Munkás tételek" - így jellemezte a matematika érettségi feladatsort Veres Pál, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatója az MTI érdeklődésére. Mint mondta, a feladatsor jószerivel felölelte a teljes tananyagot, kombinatorika, szigometriai feladatok, valószínűség-számítás, statisztika egyaránt volt a tételek között, volt amit viszonylag könnyen meg lehetet csinálni, voltak azonban nehezebb feladatsorok is. Összegezve, teljesíthető volt, ugyanakkor oda kellett figyelni az érettségizőknek, mert pontokat azért könnyen lehetett hullatni - tette hozzá.
Idén a Földes Ferenc Gimnázium több, mint harminc tanulója emelt szinten érettségizett matematikából.
A miskolci középiskola egyike azon tizenkét magyarországi gimnáziumnak, ahol speciális szinten is oktatják a matematikát, a diákok a hazai és nemzetközi versenyeken rendszeresen a legjobbak között végeznek. Az elmúlt években négyes fölött volt a matematikai érettségik átlaga.
Az idén az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint matematikából középszinten 1278 helyszínen 80 144 diák, emelt szinten 82 helyszínen 3897 vizsgázó tett érettségi vizsgát. Középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, míg emelt szinten angol, francia és német nyelven is volt érettségiző.
A vizsgák szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 28. 11:49, vasárnap | Belföld
Kapitány István: Magyarország részese az európai energiatárolásról szóló megállapodásnak
Magyarország részesévé vált annak a háromoldalú megállapodásnak, amely 22 uniós tagállam, több európai uniós intézmény és iparági szereplők részvételével jött létre az energiatárolás európai kiépítésének felgyorsítására
