Hírek
2017. November 12. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: police.hu
Elütött egy biciklist, majd elhajtott

A győri rendőrök szemtanúk jelentkezését várják egy közúti közlekedési baleset ügyében.
Segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
A nyomozás adatai alapján ismeretlen járművezető ismeretlen forgalmi rendszámú, típusú és színű - feltehetően - személygépkocsival közlekedett november 5-én 15 óra körül Győrben, a Páva utcában. Közlekedése során a Venyige útról a József Attila útra történő balra kanyarodása során -eddig tisztázatlan okból -nem biztosított elsőbbséget a tőle balról érkező kerékpárosnak, akivel összeütközött. A kerékpáros az ütközést követően elesett és megsérült.
Az ismeretlen sofőr a járművével a helyszínről a József Attila út irányába segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A rendőrség kéri, hogy aki a látta a közlekedési balesetet, vagy a balesetet okozó gépjármű vezetőjével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatást bonyolít Magyarországon
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld
Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: