Hírek
2022. Február 16. 08:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI/Fotók: MTI/Illyés Tibor
Elkezdték a tanároknak és diákoknak szánt notebookok kiszállítását

Elkezdték a 120 ezer, tanároknak és diákoknak szánt notebook kiszállítását a Klebelsberg Központ irányításával - jelentette be az emberi erőforrások minisztere keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Kásler Miklós emlékeztetett: a kormány a következő négy évben mintegy 200 milliárd forint értékben vásárol 565 ezer tanulói és 55 ezer tanári notebookot a köznevelés digitalizációjáért.
A cél, hogy a köznevelésből kikerülő diákok megállják a helyüket az élet korszerű viszonyai között, és képesek legyenek arra, hogy a továbbiakban is fejlesszék informatikai képességeiket, ismereteiket - mondta a miniszter. Közlése szerint az eszközöket felmenő rendszerben mindig az 5. és 9. évfolyamos diákok kapják meg.
Hozzátette: az első ütemben, 34 milliárd forintból beszerzett notebookokból 55 ezer jut diákokhoz és 55 ezer pedagógusokhoz, tízezret pedig az iskolákban helyeznek el. A notebookok megérkeztek, azokat a Klebelsberg Központ juttatja el a megadott iskolákba.
A miniszter szólt arról is, hogy a robotika megismertetéséért olyan interaktív paneleket (kijelzőket) is kiszállítanak a köznevelési intézményekbe, amelyek növelik a gyerekek kreativitását.
A Klebelsberg Központ a sajtótájékoztatóra készített háttéranyagában azt írta: a programban valamennyi állami fenntartású, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és alapítványi iskola részt vehet, a szakképző intézmények tanulói és pedagógusai azonban nem tartoznak a célcsoportba. A projekthez eddig 473 intézményfenntartó csatlakozott.
2025. december 31-ig 615 ezer (ebből 55 ezer tanári és 560 ezer tanulói), személyes használatba adható, hordozható IKT-eszközt (vagyis notebookot) osztanak ki. A projektben négy éven át, felmenő rendszerben, minden 5. és 9. évfolyamos diák szülei igényelhetnek gyermeküknek személyes használatra szolgáló notebookot - ismertették.
Hozzátették: 2024. december 31-ig a projektben részt vevő köznevelési intézményekbe interaktív paneleket, valamint a tanulói kreativitást és problémamegoldó képességet fejlesztő eszközöket - például programozható robotokat, programozható mikroáramköröket, drónokat - is kiszállítanak.
A sajtóanyag szerint első közben február 15. és március 31. között 120 ezer notebookot osztanak ki, bruttó 33,4 milliárd forint értékben a 9. évfolyamon tanuló diákoknak és a köznevelési intézmények pedagógusainak, akik eddig még nem kaptak hordozható IKT-eszközt személyes használatra. A tájékoztatás szerint 1168 település 3570 iskolába szállítják ki az eszközöket.
Az eszközkiosztások ebben az évben az 5. évfolyamon tanuló diákok személyes használatába adható notebookok kiszállításával folytatódnak - írták a Klebelsberg Központ háttéranyagában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatást bonyolít Magyarországon
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld
Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: