Hírek
2018. Március 20. 20:11, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Eljárás indult a Volkswagen csoportnál piaci manipuláció gyanúja miatt
Eljárást indított a braunschweigi ügyészség a Volkswagen járműgyártó csoportnál (VW) piaci manipuláció gyanúja miatt - erősítette meg kedden a német város nyomozóhatósága a VW-nál tartott razziáról szóló sajtóhíreket.
A házkutatást még március elején tartották, a VW wolfsburgi központjában 13 irodát kutattak át, lefoglaltak számos iratot és adathordozókat. Az eljárást ismeretlen tettes ellen indították azzal a gyanúval, hogy tőkepiaci manipuláció szándékával valótlan adatokat jelentettek meg egy 2015. december 9-i közleményben.
A tőkepiaci szabályok alapján megjelentetett közleményben a VW arról tájékoztatta részvényeseit és a közvéleményt, hogy egy korábbi, 2015. novemberi közleményükkel szemben nem 800 ezer, hanem csupán 36 ezer gyártmányt érinthetnek bizonyos dízel-, illetve benzinüzemű motorok szén-dioxid-kibocsátásával kapcsolatos rendellenességek. Az ügyészség szerint ez az adat valótlan, és meg kell vizsgálni, hogy ki tudott, és ki tudhatott erről.
Az ügyről szóló német sajtóbeszámolókban kiemelik, hogy éppen 2015 végén volt a VW-t megrendítő dízelbotrány legsúlyosabb szakasza, így a befektetők érzékenyen reagáltak a csoport körüli fejleményekre. A jó hír révén a VW részvényének árfolyama aznap több mint 6 százalékkal emelkedett.
A VW körül számos eljárás zajlik a dízelbotránnyal és helytelen szén-dioxid-kibocsátási adatokkal kapcsolatban. A csoport 49 jelenlegi vagy korábbi munkatársát vonták eljárás alá, és az Egyesült Államokban két volt menedzsert már el is ítéltek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 14. 07:31, péntek | Külföld
Ukrán miniszterelnök: a korrupciós botrány miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában
Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában - jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.
2025. November 13. 07:27, csütörtök | Külföld
Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
2025. November 12. 07:25, szerda | Külföld
Budapesti békecsúcs - Szergej Lavrov: Moszkva kész megvitatni Washingtonnal a találkozó előkészítésének folytatását
Oroszország továbbra is kész megvitatni az Egyesült Államokkal a budapesti csúcstalálkozó előkészítésének folytatását -
2025. November 09. 09:50, vasárnap | Külföld
Ukrajnai háború - Kreml: nem lehet előre jelezni a budapesti csúcs időpontját
Nem lehet előre jelezni a budapesti orosz-amerikai csúcstalálkozó időpontját - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken újságíróknak.
