Hírek
2018. Március 20. 05:00, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Egyre több a késes támadás Németországban

Egyre több késes támadás történik Németországban, rendőrségi érdekképviseletek az esetek pontosabb statisztikai nyilvántartását és a büntetések szigorítását sürgetik - írták hétfőn német lapok.
A Bild című lap összeállítása szerint egyedül Lipcsében 138 testi sértés történt 2017-ben, amelyeknél kést használt az elkövető, ami 300 százalékot meghaladó növekedés az egy évvel korábbi 33-hoz képest, Berlinben pedig 2737 ilyen eset történt, ami 200-zal több az egy évvel korábbinál és azt jelent, hogy a német fővárosban tavaly naponta átlagosan hét késelés történt.
A Die Welt a honlapján közölt összeállításában kiemelte, hogy alig néhány tartományban gyűjtik külön a bűnügyi statisztikában a késsel elkövetett bűncselekményeket, így az ügyek számáról és az elkövetőkről is csupán részleges adatok vannak.
Észak-Rajna-Vesztfáliában például a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) helyi törvényhozási (Landtag-) frakciójának külön kutatást kellett végeznie, hogy képet alkothasson a problémáról. A rendőrségi közlemények feldolgozásával kimutatták, hogy a tavaly szeptembertől az idén márciusig történt 2075 erőszakos bűncselekmény közül mintegy 570 esetben használtak kést az elkövetők.
Hessenben van külön statisztika az ilyen ügyekről. Az adatok azt mutatják, hogy az esetek száma 2012 óta emelkedik, akkor 970 késeléses bűncselekmény történt a tartományban, tavaly pedig 1194. A felderítési arány kiemelkedően magas, 93 százalékos volt 2017-ben. Az elkövetők 52 százaléka német állampolgár volt, utánuk a török és az afgán elkövetők következnek, egyaránt 7 százalékkal.
A német rendőrségénél működő két legnagyobb szakszervezet - a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) és a Rendőrség Szakszervezete (GdP) - sürgeti, hogy vezessenek pontosabb, és az egész országra kiterjedő statisztikát a késeléses bűncselekményekről, és a törvényhozás vegye napirendre a fegyverviselési szabályok, illetve a büntetőtörvénykönyv vonatkozó előírásainak szigorítását.
A bűnügyi rendőrség (Kriminalpolizei) szakszervezete (Bund Deutscher Kriminalbeamter - BDK) szerint viszont a fegyverviselésről szóló szabályok szigorításának nem lenne értelme, mert már most is rendkívül szigorúak az előírások - írta a Die Welt.
Ezzel kapcsolatban a Bild kiemelte, hogy a hatályos jogszabályok szerint alapesetben tilos a 12 centiméternél hosszabb pengéjű kések viselése, és a szabály megszegése három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel sújtható.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Külföld
Bemutatta béketervét Trump, az izraeli gázai konfliktusra vonatkozóan
2025. Szeptember 28. 09:50, vasárnap | Külföld
Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében
Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. Szeptember 28. 09:44, vasárnap | Külföld
Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról
Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. Szeptember 27. 09:32, szombat | Külföld
Izraeli-palesztin - Donald Trump: úgy tűnik van egy megállapodásunk
A gázai konfliktus lezárásáról született új megállapodásról beszélt az amerikai elnök pénteken Washingtonban, újságírók előtt.