Városlista
2025. szeptember 30, kedd - Jeromos

Hírek

2015. Október 09. 05:00, péntek | Sport
Forrás: MTI

Dárdai szeretne újra szövetségi kapitány lenni

Dárdai szeretne újra szövetségi kapitány lenni

Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője a Bild című német lapnak adott interjúban elmondta, hogy a jövőben szívesen irányítaná ismét a magyar labdarúgó-válogatottat.

A Bundesliga eddigi nyolc fordulója során a berliniek négyszer nyertek, két döntetlent játszottak és két vereséget szenvedtek, ezzel a tabella negyedik helyén állnak. Az elmúlt 15 évben egyszer sem kezdte jól az idényt a csapat, a Bild ebből az alkalomból közölt kétrészes beszélgetést a februárban kinevezett, majd májusban véglegesített vezetőedzővel.

A jelenlegi helyezése alapján Bajnokok Ligája-selejtezőt játszhatna a Hertha, és a tréner elmondta, hogy három éven belül a tervek között szerepel a csoportkörbe kerülés a két európai kupasorozat valamelyikében.

"A futballt nem lehet megváltoztatni, de vannak szabályok. Ha azt akarom, hogy egy adott játékrendszert alkalmazzunk, az ahhoz megfelelő típusú játékosokra van szükségünk, és én meg is kaptam őket. Jelenleg nem valami gyors a csapatunk, de a játékosok sokat futnak, és képesek gyorsan cselekedni. Sokáig tartott, amíg a felkészülés során megalapoztuk mindezt, de most már látható az eredménye" - fejtegette Dárdai.

Hozzátette: olyan játékosokra van szüksége, akik soha nem elégedettek. Ha valakin mégis ezt látja, azonnal cselekedni fog.

"Nagyon kellemetlen ember is tudok lenni, ha szükség van rá. Vannak, akik azt hiszik, hogy jól ismernek, mert eddig nem volt szükségem ilyesfajta fegyelmezésre, hiszen a csapat nagyon jól teljesít, és dicséretet érdemel."

Dárdai minden téren képesnek tartja további fejlődésre a csapatát, mert meglátása szerint a játékosok még mindig messze vannak képességeik határaitól. Az edző a távlati terveiről is beszélt az interjú végén.

"A magyar válogatott szövetségi kapitánya voltam, most pedig a Herthát irányíthatom. Korábban mindkettőről álmodoztam. Edzőként csak hat hétre tervezek, de ha egyszer már nem leszek a Hertha vezetőedzője, szeretném újra átvenni a magyar válogatottat. Az nagyon jó lenne" - árulta el Dárdai.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport

Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban

A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón

A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.

2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport

Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!

Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.

2025. Szeptember 26. 07:21, péntek | Sport

Európa-liga - Emberhátrányban szerzett egy pontot a Plzen ellen a Ferencváros

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros több mint 50 percen keresztül emberhátrányban játszva 1-1-es döntetlent játszott a vendég Viktoria Plzennel a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának első fordulós mérkőzésén csütörtökön.