Hírek
2023. Április 26. 07:44, szerda |
Sport
Forrás: mti
Bíróverésért Busai Attila hatéves eltiltást kapott
A bíró bántalmazásért Busai Attila, az NB III-as BKV Előre játékosa hatéves eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi ülésén.
A Ferencvárossal bajnok és háromszor kupagyőztes középpályás az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a Kisvárda II. elleni vasárnapi mérkőzésen kiállítását követően a pályán, majd a találkozó lefújása után a pályán és az öltöző felé vezető úton is rátámadt a játékvezetőre, akit lefejelt és ököllel is megütött. A bíró utóbbi támadásnál elesett, a lábát és a csípőjét is megütötte.
"Ez a magatartás összeegyeztethetetlen a labdarúgás alapelveivel, valamint az emberi viselkedés alapvető normáival. A fegyelmi bizottság ezért olyan büntetést szabott ki, amely kétszeresen meghaladja a fegyelmi szabályzat vonatkozó pontjában rögzített tételkeret felső határát" - olvasható az MLSZ indoklásában.
A 2-1-es kisvárdai győzelemmel zárult találkozón a 34 éves futballista mellett további két hazai játékost kiállított Büki Gábor játékvezető, illetve ifj. Albert Flórián vezetőedzőnek is piros lapot adott, utóbbit három mérkőzésre tiltották el.
Fotó: Illusztráció - AS.com
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 14. 10:04, péntek | Sport
Juhász Csaba: Kategóriagyőzelem a TippmixPRO Zemplén ralin!
Élménybeszámoló Juhász Csabitól a kalandos raliról…
2025. November 14. 07:29, péntek | Sport
Vb-selejtezők - Kikaptak a portugálok, a magyarokra vasárnap sorsdöntő meccs vár
2025. November 14. 07:27, péntek | Sport
Örmény-magyar - Jerevánban győzött a válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra győzött csütörtökön az örmény csapat vendégeként a jereváni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így megerősítette a pótselejtezőt érő második helyét a csoportban.
