Hírek
2013. Október 01. 13:35, kedd |
Belföld
Forrás: pannonmedia | Füssy Angéla
Balesetveszély az iskolában – minden régi típusú nyílászárót ki kellene cserélni

Vigyázat, balesetveszély!
Egy hónapja nem használhatják a tanulók, sem a sportolók a veszprémi Vetési Albert Gimnázium tornacsarnokának egy részét. Még a nyáron esett ki a homlokzatról egy ablak. A szakemberek akkor megállapították, hogy az egész homlokzati fal életveszélyes. Itt, a Vetési Gimnáziumnál novemberre biztosan elvégzik a szükséges nyílászáró cseréket. Ugyanakkor kiderült, csak Veszprémben több másik közintézmény épült ugyanezzel a technológiával. Bárhol megismétlődhet, hogy kiesik egy nyílászáró. Ezért a polgármester elrendelte, hogy minden olyan középületet vizsgáljanak át, ahol az építés során az úgynevezett „klaszp technológiát” alkalmazták.
„Nagyon nehéz megszervezni 650 diáknak a kötelező testnevelés óráit úgy, hogy a lezárt sportcsarnokkal nincsenek meg a megfelelő feltételek. Maradtak a lelátók, szabadtéri pályák, a folyosók, kisebb tantermek, illetve a szomszédos sportcsarnokba is átjárhatunk, de az is nyitott. Így ha esik az eső, nem jelent megoldást” – mondta Hírcentrumunknak Szarka László, a Vetési Albert Gimnázium igazgatója. Emlékeztetett, augusztusban egy rendezvény utáni rakodás közben zuhant ki nagy robajjal az egyik nyílászáró, azt követően húzták ki a záró szalagokat. Csakhogy nem ez volt az első eset. Korábban az épület másik oldalánál szakadt és zuhant ki egy ablak. Az iskolaigazgató azt mondja, arra számítanak, hogy a félév végére újra birtokba vehetik teljes egészében a csarnokot. Csak azt nem érti, addig miért nem lehet egy ideiglenes megoldással biztonságossá tenni az épületet.
Vesztergom János testnevelő tanár cseppet sem nyugodt. „Nem állhatunk a nap minden percében a lezárt területek mellett. Arról nem is beszélve, hogy délután nincs tanári felügyelet. A kerítésen is bemászkálnak a fiatalok az udvarra, a sportpályákhoz. Egyszerűen nem garantálhatjuk a biztonságukat. Ha netán tragédia történne, ki lesz a felelős?” – tette fel a kérdést a pedagógus.
Az önkormányzat már intézkedett az ügyben. Már a szeptember közepén tartott képviselőtestületi ülésen határoztak arról, hogy a teljes homlokzati falon kicserélik a nyílászárókat. Erre 43 millió forintot különítettek el a költségvetésben. A közbeszerzési eljárás már folyamatban van, de az új nyílászárókat még le is kell gyártani, ezért a tervek szerint a cserére csak novemberben kerülhet sor.
A probléma amúgy nem egyedi. A nyolcvanas években tíz éven át alkalmazták az építészetben az úgynevezett „klaszp technológiát”. A fa nyílászáró kereteket műanyaggal vonták be. A faanyag gyakorlatilag észrevétlenül korhadt, mállott szét a borítás alatt. Schmidt István az önkormányzat városfejlesztési irodájának vezetője elmondta, természetesen megvizsgálták egy ideiglenes megoldás lehetőségét, de az is 3 és fél millió forintba kerülne, és ugyan úgy le kellene folytatni a közbeszerzést, ami időigényes. Sajnos ezeket a hibákat javítani nem lehet – csak a csere jelent megoldást, a teljes homlokzaton, ami nagyon drága. És itt még csak egy intézmény egy faláról beszélünk. A városfejlesztési irodavezető hangsúlyozta, Porga Gyula polgármester a tapasztalt hibát követően elrendelte az összes „klaszp technológiával” épült közintézmény felülvizsgálatát.
Schmidt István emlékeztetett több olyan harminc éves iskola, közintézmény van a városban, ahol ugyan olyan műanyag borítású fa nyílászárókereteket alkalmaztak az építés során, mint a Vetési Gimnáziumnál. Például a Rózsa Úti Általános Iskola, a Deák Ferenc Általános Iskola, a Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola vagy a Március 15 utcai rendezvénycsarnok. A város összes ilyen technológiával épült közintézményének teljes nyílászárócseréje milliárdos nagyságrendű összegbe kerülne. „Darabonként szakaszosan próbáljuk cserélni az egyes elemeket, nyílászárókat ezeknél az épületeknél, ahogy az anyagi forrásaink lehetővé teszik. Valamint a következő hét éves ciklusban hívható le a feladatra célzott uniós támogatás” – mondta az irodavezető.
Nézze meg videó összeállításunkat is:
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatást bonyolít Magyarországon
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld
Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: