Hírek
2019. November 06. 05:00, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Az Iszlám Állam belga harcosát fogták el Törökországban

Az Iszlám Állam terrorszervezet kurd fogságból megszökött, belga állampolgárságú harcosát fogták el Törökország Szíriával közös határán a török hatóságok - közölte a belga sajtó kedden.
A 24 éves Fatima Benmezian információk szerint Belgiumnak történő kiadatásában reménykedik.
Beszámolók szerint az észak-belgiumi Antwerpen egyik elővárosából származó Fatima Benmezian 2014-ben csatlakozott az Iszlám Állam Szíriában harcoló alakulataihoz.
A fiatal nő a terrorszervezet ellen harcoló kurdok fogságába esett, majd az észak-szíriai Ain Issa városában tartották fogva. Fatima Benmezian Törökország október elején indított katonai offenzívája okozta állapotokat kihasználva szökött meg onnan. A szír határ közelében fekvő Kilis városába embercsempészek segítségével jutott, ahol azonban letartóztatták.
Az arcot szinte teljesen eltakaró kendőt, nikábot viselő nő az RTBF belga közszolgálati televízióban elhangzott nyilatkozatában kijelentette, azért szökött meg a kurd fogságból, hogy visszatérhessen Belgiumba. Indoklása szerint "már nincs keresnivalója" Szíriában. Hazatérését követően enyhe büntetésre számít - tette hozzá.
Eric van Duyse, a belga szövetségi ügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint Fatima Benmezian öt éves börtönbüntetésre számíthat, mivel erről távollétében jogerős ítélet született 2015 májusában.
Belgium többször kinyilvánította, hogy nem fogadja vissza azon 18. életévüket betöltött állampolgárait, akik azért távoztak Szíriába, hogy ott csatlakozzanak a terrorszervezethez.
Süleyman Soylu török belügyminiszter szombaton arról beszélt, hogy országa vissza fogja küldeni származási országukba az Iszlám Állam elfogott katonáit. Akkor is így jár el, ha azok közben elvesztették állampolgárságukat.
Törökország az elmúlt hónapokban az Iszlám Állam mintegy háromszáz Európába visszatérő, korábbi harcosát fogta el Szíriával közös határán. Jelenleg a terrorszervezet közel 1200 "külföldi szélsőségesét" tartják fogva Törökországban.
Számos európai ország megtagadta az Iszlám Állam soraiban harcoló állampolgáraik és családtagjaik visszafogadását. Nagy-Britannia például eddig több mint száz szélsőségest fosztott meg állampolgárságától. Törökország az Iszlám Állam 20 német állampolgárságú dzsihadistáját akarja kitoloncolni Németországba - írta a dpa német hírügynökség, amely szerint úgy tudni, hogy hozzávetőleg 10 ezer szélsőséges raboskodik a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű katonai szövetség fogságában Szíriában.
A belga belügyi válságközpont (OCAM) adatai szerint Szíriában és Irakban 55 belga származású vagy kötődésű dzsihadistáról és 69 gyerekről tudni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Külföld
Bemutatta béketervét Trump, az izraeli gázai konfliktusra vonatkozóan
2025. Szeptember 28. 09:50, vasárnap | Külföld
Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében
Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. Szeptember 28. 09:44, vasárnap | Külföld
Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról
Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. Szeptember 27. 09:32, szombat | Külföld
Izraeli-palesztin - Donald Trump: úgy tűnik van egy megállapodásunk
A gázai konfliktus lezárásáról született új megállapodásról beszélt az amerikai elnök pénteken Washingtonban, újságírók előtt.