Hírek
2018. Április 26. 07:19, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Az iráni atomalku volt a legfontosabb téma a Trump-Macron találkozón

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint az iráni-atomszerződés volt a legfontosabb téma a Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök közti tárgyalásokon.
A 2015-ben Teherán, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia) és Németország között megkötött atomszerződésben Irán vállalta, hogy a nemzetközi szankciók fokozatos eltörlése fejében polgári célokra korlátozza atomprogramját.
Kis-Benedek József szerint ez a megállapodás nem csak a régió, hanem a világ biztonsága szempontjából is fontos. A szakértő szerint nem volt szerencsés, hogy korábban Donald Trump a megállapodást visszamondását kezdeményezte. Megjegyezte, az iráni külügyminiszter be is jelentette, hogy a szerződés egyoldalú felmondásával azonnal elkezdik az urándúsítást, ami atomfegyverfejlesztést jelent.
A szakértő szerint az amerikaiak kivételével mindenki azt mondja: a megállapodást meg kell tartani.
Az elmúlt időszakban az amerikaiak azt szorgalmazták: a megállapodást ki kell egészíteni, hogy a rakétakísérletekre is vonatozzon - fejtette ki Kis-Benedek József, aki szerint ezt talán az európaiak is támogatnák.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Külföld
Bemutatta béketervét Trump, az izraeli gázai konfliktusra vonatkozóan
2025. Szeptember 28. 09:50, vasárnap | Külföld
Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében
Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. Szeptember 28. 09:44, vasárnap | Külföld
Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról
Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. Szeptember 27. 09:32, szombat | Külföld
Izraeli-palesztin - Donald Trump: úgy tűnik van egy megállapodásunk
A gázai konfliktus lezárásáról született új megállapodásról beszélt az amerikai elnök pénteken Washingtonban, újságírók előtt.