Hírek
2016. Szeptember 17. 06:00, szombat |
Helyi
Forrás: teol.hu
Az Év Fája: ezúttal a bogyiszlói őstölgyesre lehet szavazni

A bátaszéki molyhos tölgy után – amely 2015-ben elnyerte a címet, idén pedig az Év európai fájává is megválasztották – ezúttal a bogyiszlói őstölgyest nevezték a megmérettetésre.
A Bogyiszló Jövője Alapítvány által benyújtott „Vándorló fák” című pályázat nyomán az országból benevezett 39 fa, vagy facsoport közül a bogyiszlói kocsányos tölgyek a legjobb tizenkettő között versengenek tovább.
Bogyiszló határában, a Duna-felé vezető út mentén, a kasztói részen található a varázslatos hangulatú, már pusztulóban levő őstölgyes, több száz éves kocsányos tölgyekkel. Ezeket a fákat azért nevezik „vándorlóknak”, mert a Duna szabályozása előtt még a Duna-Tisza közén álltak, a folyó rendezése után pedig a Dunántúlra kerültek.
Az egykori fás legelőre nem csak a legeltetés, de az ártéri gazdálkodás is jellemző volt, amelynek nyomai még felismerhetőek. Bár a közel száz hektárnyi terület egyelőre nem áll országos védettség alatt, a kasztói rész máig érintetlen, emiatt a kutatók számára is értékes. Jelenleg Varga Anna, az MTA munkatársa végez kutatásokat az őstölgyesnél.
Az Év Fája versenyre benevezett fák közül azokat részesítették előnyben, amelyek története a környezetvédelemhez kapcsolódik. Évente három díjat osztanak ki: az Év Fáját a közönség választja ki, online voksolással. A Hős Fa címet szakmai zsűri ítéli oda, egy döntős pedig az Országos Erdészeti Egyesülettől kap különdíjat.
Ahhoz, hogy a bogyiszlói fák is eredményesen szerepeljenek a versenyen, minél több támogató szavazatra van szükség. A voksok számát egy a korábbihoz hasonló Tolna megyei összefogás is gyarapíthatja. Szavazni a http://evfaja.okotars.hu/dontosfak oldalon lehet, a „Vándorló fák” a listán a 9. helyen található.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.