Hírek
2016. Augusztus 06. 19:59, szombat |
Életmód
Forrás: mti
Átlagosan napi 7-11 ezer forintot költenek a fiatalok a fesztiválokon

Átlagosan napi 7-11 ezer forint költőpénzt tartanak szükségesnek a fiatalok a nyári fesztiválokon a belépőjegy árán felül, a többség a hivatalos fesztiválkártyát preferálja fizetéskor - derült ki a K&H Bank felméréséből.
A fesztiválozók többsége csak 1-2 napot tölt egy-egy fesztiválon, és mindössze 10 százalék azoknak az aránya, akik az elejétől a végéig maradnak - mondta el Rajna Gábor, a K&H Bank lakossági fiókhálózatának igazgatója a közlemény szerint. A fizetéshez a többség, 57 százalék a hivatalos fesztiválkártyát preferálja, 43 százalék használná inkább érintőkártyáját (paypass) - tette hozzá.
A K&H adatai szerint csaknem 400 ezer érintőkártya van jelenleg forgalomban, ami több mint a fele a K&H összes forgalomban lévő bankkártyájának. Idén az első öt hónapban összesen több mint 20 millió kártyás vásárlást bonyolítottak az ügyfelek mintegy 216 milliárd forint összegben. A K&H várakozása szerint növekedni fog a bankkártyás forgalom a magyar gazdaságban, az érintés nélküli kártyák részesedése pedig tovább emelkedik.
A kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok 24 százaléka járt már legalább egyszer a Sziget fesztiválon, azonban a fővárosiak körében ez az arány csaknem 50 százalék. A Balaton Sound a második helyen végzett 14 százalékkal, a Voltot 13 százalék látogatta már meg legalább egyszer.
A K&H felmérése szerint a 19-29 éves korosztály 38 százaléka nyaral belföldön az idén, a legtöbben 7 napot vagy annál kevesebbet szánnak a vakációra, a 8-14 napot nyaralók aránya mindössze 28 százalék.
A kutatásból kiderült, hogy a fesztiválok a férfiak, az aktív keresők és a budapestiek körében a legnépszerűbbek. A nők jobban kerülik a nyári fesztiválokat: míg a férfiaknak több mint fele, 55 százaléka nem járt még egyik fesztiválon sem, a nőknél ez az arány már 77 százalék.
A K&H negyedévente végzett, 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait vizsgáló kutatásban 300 fiatal vesz részt, az index fókuszában ezúttal a nyaralás, a nyári fesztiválok voltak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:16, kedd | Életmód
A Parno Graszt januárban a Sportarénában lép fel
Eddigi legnagyobb koncertjére készül a Parno Graszt, amely 2026.január 31-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Az est során az Aurevoir. is műsort ad.
2025. Szeptember 29. 07:28, hétfő | Életmód
Közép-Európa legnagyobb cirkuszi sátrát építi Magyarország Bakuban
Közép-Európa legnagyobb cirkuszi sátra épül Bakuban: miután felújítás miatt bezárják a Bakui Nemzeti Cirkuszt, az átalakítás idejére a Fővárosi Nagycirkusz hatoszlopos cirkuszi sátrat biztosít az azeri intézmény számára
2025. Szeptember 28. 09:49, vasárnap | Életmód
A geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet
Az ország kedvező adottságainak köszönhetően a geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet - mondta az energiaügyi miniszter a pénteki Budapest Geothermal Energy Summit konferencián.